Befektetés a jövőbe

KETTŐS TREFORTOS SIKER AZ ÁSZÉV ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENYÉN

A Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Tagiskolájának 12/A szakgimnáziumi osztályának két tanulója, Pintye József az 1., Győri Olivér pedig a 3. helyen végzett a 2019/2020-as tanév ’Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén’, vasútgépészeti ismeretek tantárgyból.

A kétfordulós versenyt 2020 januárjában az Innovációs és Technológiai Minisztérium hirdette meg a magyarországi, nappali rendszerű képzést folytató szakgimnáziumok azon tanulói számára, akik a versenykiírás tanévében a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanulói és vizsgájuk a május-júniusi vizsgaidőszakban volt esedékes.

Az elődöntő interaktív formában került megrendezésre, melyen a versenyzők saját iskolája biztosította a számítógépet és az internetelérést. Mindkét tanuló sikerrel vette az első fordulót és bejutott a döntőbe. A pandémia okozta helyzet azonban arra kényszerítette a verseny szervezőit, hogy a döntő eredménye – rendhagyó módon – az elődöntőn és a középszintű érettségi írásbeli vizsgáján megszerzett pontszámok összege alapján kerüljön kihirdetésre.

A versenyzők érettségi vizsgájának eredménye így még inkább felértékelődött, 2020. június 13-án pedig, amikor 4 év munkája után kézhez kaphatták érettségi bizonyítványukat, egy sikeres versenyeredménnyel is gazdagodhattak.

Pintye József: „Azért döntöttem a vasúti gépészet mellett, mert engem mindig is érdekelt a vasúti járművek működése, és szerettem a vonatok terén mozogni. Emellett szeretek is szereléssel foglalkozni. Az én véleményem szerint jó az, ha az ember magától is meg tudja oldani a problémákat, persze kellő ismeret nélkül nem könnyű egyedül megcsinálni bármit is. Viszont, a kellő ismeretek megszerzésével meg lehet csinálni bármit. Ezeket az ismereteket itt a Trefortban meg tudtam szerezni.”

Győri Olivér: „Vasúti jármű szerelő szak. Hogy miért is ezt a szakot választottam? Nos... a történet még kisgyerekkoromból indul, amikor először megcsapott a mozdony füstje. Szinte mindennap a vasútállomásra jártam a szüleimmel vonatokat nézni, közben arról álmodozva, hogy ha egyszer felnövök, én is mozdonyt szeretnék vezetni! Ahogy teltek-múltak az évek, általános iskola után betévedtem édesapámmal a Trefortba és tudomást szereztem a vasúti jármű szerelő szakról. Egyből tudtam, hogy ez a nekem való pálya! Végre mozdonyok közelében lehetek, megismerkedhetek a működésükkel, felépítésükkel és a számomra legérdekesebb dologgal, a kezelőszervekkel és a vezetőállással. Az érettségi évében került sor az ÁSZÉV versenyre, amelyen a különböző szakmák legjobb diákjai mérték össze tudásukat a legjobb helyezésért. Osztályfőnököm, Barabás Ferenc biztatott bennünket, hogy az osztály legjobb tanulói jelentkezzenek erre a versenyre. A versenyen 3. helyezést értem el, amin nagyon meglepődtem, nem számítottam ilyen jó eredményre.”

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak!