Befektetés a jövőbe

Kiemelkedően teljesítettek a vízműsök a Sakk Diákolimpián

Iskolánk kollégiumában immár hagyománnyá vált, hogy Hegyesi Zoltán tanár úr, kollégiumunk nevelőtanára minden évben megrendezi a diákok közötti házi sakkbajnokságot, amelyen az osztályom két tagja, a 10. E osztályos Mravik Gabriella és Juhász Árpád is eredményesen szerepelnek. Idén úgy gondoltam, vétek lenne itt megállni, ezért arra ösztönöztem őket, hogy mérettessék meg magukat más szervezésű sakkversenyen is. Ennek eredményeképpen esett a választásunk a Sakk Diákolimpiára, amelynek döntőjét április 5-7 között rendezték meg Miskolcon.

Az egyéni, összesen 9 fordulóból álló verseny - meglehetősen feszített tempóban - szombaton egész nap, illetve vasárnap délelőtt zajlott. Először sorsolás útján osztották be a versenyzőket, majd a svájci rendszer alapján számítógépes szoftver segítségével választották ki az egymás ellen játszó diákokat. Az esemény szervezői a több száz indulót összesen 6 korcsoportba, ezenkívül amatőr és versenyzői kategóriákba sorolták.

Habár nézőként kitartást igényelt órákon keresztül csupán szemlélni a gyerekeket, mégis lenyűgöző volt megtapasztalni azt, hogy több száz gyerek ilyen csendben is tud játszani. Dicséret illeti a szervezőket a profi kivitelezésért, többek között a szállás, az étkezés és a regisztráció lebonyolításáért.

Ezúton is köszönjük a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a gazdasági ügyintézőnk és pedagógus kollégáim által nyújtott támogatást.

Szívből gratulálunk az elért helyezésekhez, amelyek a következők lettek:

Mravik Gabriella: országos, egyéni, „B” kategória, 11. hely

Juhász Árpád: országos, egyéni, „B” kategória, 16. hely

Szépné Fejér Dina
osztályfőnök