Befektetés a jövőbe

Szalagavató a Vízműben

 

A 12. évfolyamos tanulók életében az egyik legnagyobb előkészülettel járó, és talán a legjobban várt iskolai esemény a szalagavató. Tagintézményünk ezt a jeles ünnepséget december 1-jén rendezte meg a városi sportcsarnokban. Az iskola tanárai, a BSzC tagintézményeinek vezetői és Mucsi Balázs főigazgató úr mellett Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is megtisztelte az eseményt jelenlétével.

A rendezvény a nemzeti himnusz elhangzásával vette kezdetét. Elsőként a 11. évfolyamosok búcsúztató beszéde hangzott el. Ezt követően Schnider György igazgató úr köszöntötte a megjelenteket, majd bátorító, jó hangulatot keltő szavakat intézett az érettségi előtt álló diákokhoz. A beszédek elhangzása után megkezdődött a szalagtűzés ceremóniája: Szarvas Péter, Mucsi Balázs és Schnider György szalagtűzése után a 12. A, majd a 12. E, 12. B és végül a 12. D osztályok tanulói kapták meg az iskolától való közelgő elválást jelképező szalagot. A tűzést a mára már hagyománnyá vált osztálytáncok követték. Elsőként a 12. A osztály adta elő műsorát: különféle stílusú zenék egyvelegére táncoltak. Ezt követően a 12. E osztály izgalmasan koreografált előadását élvezhettük. A soron következő 12. B osztály tánca két ellenséges banda táncos ütközetét elevenítette fel előttünk. Végül, de nem utolsósorban a 12. D osztály előadását láthattuk: a törzsi tánc, az egzotikus közel-keleti hangulat, a „klasszikus” balett, a rock and roll és a modern tánc elemei jól megfértek egymás mellett a műsorukban.

Az osztálytáncokat követően Annus Roland, 10. A és Bereczki Dávid 11. A osztályos tanulók zenés műsorát élvezhettük. Az ünnepséget a végzős diákok és partnereik által előadott bécsi keringő zárta. Gratulálunk a szalagot tűzető tanulóinknak!

 

További képek a Békéscsabai SZC facebook oldalán