Befektetés a jövőbe

Színházi előadás a Kemény Gábor Szakgimnáziumban

A Békéscsabai Jókai Színház az idei évadban Dario Niccodemi:  című színművét viszi el a középiskolákba. A sorozat negyedik állomása a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma volt december 10-én.

A teátrum 2016-ban indította el „A színház házhoz megy” című programját, amelynek célja, hogy a diákok érdeklődését felkeltse a színház világa iránt, minél többen váljanak színházlátogatókká.

A bemutatóval kapcsolatban  színművész, a darab rendezője és Mihályfiné Laczkó Mónika, az intézmény pedagógusa osztotta meg velünk gondolatait.  elmondta, hogy kettős érzéseket kelt benne a program, mert egyfelől örömteli, hogy a fiatalok kedvet kaphatnak a színházba járáshoz, másfelől viszont egy tornatermi bemutató mindig kevésbé hatásos, mint ez eredeti színházi produkció; színháztechnikailag és hangulatában is csorbul a bemutató.

Az iskola tanárától megtudhattuk, hogy a gyerekek a korábbi bemutatókhoz hasonlóan örömmel várták az eseményt, minden évben lelkesen vesznek részt az Ádámok és Évák ünnepe című színházi programsorozatban. Az előadás megmutatta, hogy a felgyorsult információs világunkban a fiatalok ingerküszöbe magasabb, közelebb állnak hozzájuk a pörgősebb és változatosabb hatások.

A darab végén a közönség nagy tapsa közben a Jókai Színház Kállai-díjas ügyelője, Kadelka László adott át virágot a két szereplőnek, Földesi Ágnesnek és Czitor Attilának.

Forrás: https://jokaiszinhaz.hu/hir/szinhazi-eloadas-a-kemeny-gabor-szakgimnaziumban?fbclid=IwAR0DrHHpNqC32RnVqsCvwZCOO01fv_CGVbfV6L-PDTDApD6QNVnvXAVqh9o