Befektetés a jövőbe

TANÉVZÁRÓ A VÍZMŰBEN

A 2018/2019-es tanév zárására 2019. június 15-én került sor. A régóta várt igazi nyári idő is tekintettel volt a jeles napra, mert valóban azt érezhettük, hogy ’kitört’ a nyári szünet.

A Vízmű árnyat adó fái alatt először Schnider György igazgató úr köszönt el a diákoktól úgy, hogy néhány vicces statisztikai adattal emlékeztetett bennünket a tanév hosszúságára. Megtudhattuk, hogy 144 idegen nyelvi és ugyanennyi matematika óra mellett 180 testnevelés óra volt, és hogy minimum 1260 órán kellett részt vennie egy diáknak a tanítási napok során. Az ünnepi beszéd kitért arra is, hogy a nyár számos veszélyt rejt, élvezzük tehát úgy a szünidőt, hogy ne érjen bennünket baj! Felhívta arra is a figyelmet, hogy a javítóvizsgázó tanulók levélben értesítést kapnak minden tudnivalóról. A tanévkezdéssel kapcsolatos információk a nyár folyamán feltöltésre kerülnek és megtalálhatók lesznek az iskola honlapján.

A tanévzáró legfontosabb eseménye, a jutalmazás - köszönhetően a számos kiváló tanulmányi- és versenyeredménynek, valamint a kiváló közösségi tevékenységnek - picit hosszúra sikeredett. 54 tanulónk vehetett át értékes könyvjutalmat, vízműs pólót. Az idei tanévben először a magasépítő szakos tanulók legjobbjai finnországi tanulmányúton és gyakorlaton vettek részt. A külföldi, egy hónapos gyakorlati időszakról speciális bizonyítványt vehetett át Fabisz Dorina 11. B, Gerzsenyi Richárd 11. D és Viczián Norbert 5/13. B osztályos tanulónk.

A hagyományos Osztályharc elnevezésű versengés pedig az alábbi eredménnyel zárult:

  • 10. A osztály
  • 9. D osztály
  • 9. B osztály

A dobogós osztályok a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Alapítványtól pénzjutalmat kaptak. Minden díjazottunknak gratulálunk! Élményekben gazdag, vidám nyarat kívánunk és találkozzunk 2019. szeptember 2-án, hétfőn a 9 órakor kezdődő tanévnyitón!