Befektetés a jövőbe

Bázisintézményi jó gyakorlatát mutatta be a Trefort Kollégiuma

Iskolánk, a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként megnyitotta kapuit, s a Kollégiumi Egészségnapok programsorozatának jó gyakorlatát mutatta be az érdeklődők számára.

A programra számos érdeklődő kolléga látogatott el, s lehetőségük nyílt arra, hogy közelebbről is megismerkedjenek a Trefort mindennapjaival.

A rendezvényt Kiss Mihály igazgató nyitotta meg, majd Csibor Géza intézményegység-vezető mutatta be a kollégium munkáját. A vállalkozó kedvű pedagógusok kipróbálhatták a diákoknak szánt programokat is: volt, aki a vérnyomását, vércukor szintjét ellenőriztette, volt, aki a részeg szemüveget próbálta ki, s voltak olyanok is, akik egy kvízben tették próbára tudásukat.

A nap zárásaként tapasztalatcserére nyílt lehetőség.

Valentényiné Hidvégi Erika
beszámolója