Befektetés a jövőbe

„Év tanulója díjakat” adtak át a Széchenyiben

A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2017. május 6-i ballagási ünnepségén vehették át ballagó diákok a legmagasabb elismeréseket a tanulmányi teljesítményükért és a tanulmányi versenyeken elért eredményeikért.

A 2016/2017. tanévben 153 végzős diáktól búcsúzott el Paláncz György igazgató: „Köszönöm nektek a közös munkát, és azt, hogy elhittétek nekünk, hogy többre és magasabbra törekedni nemcsak azért érdemes, mert ezáltal sikeresebbek lehettek, hanem azért is, mert a tudás öröm, kifogyhatatlan boldogság forrása lehet. Részetek volt abban, hogy az iskolánk, a különböző statisztikák szerint, a magyarországi középfokú oktatás élvonalában maradt, hiszen az ország szakközépiskoláinak rangsorában a harmadik helyezést érte el.  Annyi eredményt értetek el ebben az utolsó évben, mely sok iskolának egy évtizedre is elegendő lenne.”

Ünnepi beszédében megköszönte az osztályfőnökök, a pedagógusok és a szülők lelkiismeretes, odaadó munkáját.

A 11. évfolyam nevében Csatlós Eszter 11. B osztályos tanuló búcsúzott. Szabados Fanni 11. F osztályos tanuló a Say Something című dalt énekelte el a maturandusoknak.

Ezután Hugyeczné Krnács Katalin igazgatóhelyettes konferálta fel a jutalmazottakat. Az okleveleket és a jutalmakat Paláncz György adta át. Hajnal Péter — az intézmény egykori tanulója — a BDO Magyarország Könyvelő és Bérszámfejtő Kft. ügyvezetője ajánlotta fel az okleveleket és a jutalmakat.

A legmagasabb elismerésben részesültek:

Az Év turisztikai szervezője Bálint Valentina Lilla 12.E osztályos tanuló, aki az Ágazati és ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉV) Turisztika ismeretekből 1. helyezést ért el.

Az Év turisztikai szervezője Kovács József, aki az Ágazati és ágazaton kívüli érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉV)  2. helyezést ért el és a nemzetközi Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőn 8. helyezést ért el.

A tanulók felkészítő tanárai: Aradszky Ilona Éva, Dr. Zámboriné Liker Zita, Mazán Ildikó, Bártfai Zoltán.

Az Év közgazdásza Balogh Vivien 12.E osztályos tanuló, aki az Ágazati és ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉV) Közgazdasági ismeretekből 4. helyezést ért el és indult a PénzSztár és az Európai Uniós versenyen is.

Felkészítő tanárai: Uhrin Györgyi, Róta Ildikó, Majoros Mária és Bácskai Veronika.

Az Év idegennyelvésze Szekerczés Annabella 12.F osztályos tanuló, aki az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) angol nyelvből 22. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Kovács-Fiskus Boglárka.

Az Év tanulója Kuti Dorisz 12.F osztályos tanuló, aki négy éven keresztül kitűnő tanuló volt, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen matematika tantárgyból 34., az Ágazati és ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉ) Közgazdasági ismeretekből 18. helyezést ért el és indult a PénzSztár és az Európai Uniós versenyen is.

Felkészítő tanárai matematikából: Matyuska Ferenc és Égi József, közgazdasági ismeretekből: Uhrin Györgyi, Róta Ildikó és Bácskai Veronika.

Az Év matematikusa Kiglics Mátyás 12.D osztályos tanuló, aki az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) matematika tantárgyból 1., a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny országos döntőjében 1., a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján 1., az országos fordulóján 2., a Nemzetközi Matematika versenyen 15. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Velkeyné Palócz Erika.

A 2016/2017. tanévben  nevelőtestületi dicséretben részesültek kitűnő vagy kiemelkedő tanulmányi munkájukért az alábbi tanulók:

12.A  Zsombok Tünde kiemelkedő tanulmányi eredményéért
  Szász Adrienn kiemelkedő tanulmányi eredményéér
  Vad Judit kiemelkedő tanulmányi eredményéért
  Lipták-Pikó Mónika kiemelkedő tanulmányi eredményéért
  Antal Kitti kiemelkedő tanulmányi eredményéért
     
12.B Kovács Laura Mária kitűnő tanulmányi eredményéért
  Babecz Brigitta Barbara kitűnő tanulmányi eredményéért
  Babecz Mónika Csilla  kitűnő tanulmányi eredményéért
     
12.D László Dominik kitűnő tanulmányi eredményéért
  Tóth Áron kiemelkedő tanulmányi eredményéért
  Pataki Adrián Péter kiemelkedő tanulmányi eredményéért
  Kiglics Mátyás kiemelkedő tanulmányi eredményéért
     
12.E Szilágyi Enikő kitűnő tanulmányi eredményéért (négy éven keresztül)
  Gábor Laura kiemelkedő tanulmányi eredményéért
  Bucsi Tamara Tímea kiemelkedő közösségi tevékenységéért
     
12.F Hézer Luca Sára kitűnő tanulmányi eredményéért
  Kuti Dorisz kitűnő tanulmányi eredményéért
  Petrovszki Zsanett kiemelkedő tanulmányi eredményéért


További képek a galériában