Befektetés a jövőbe

SZENT-GYÖRGYIS „FIATALOK AZ EGÉSZSÉGES JÖVŐÉRT”

Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium egészségügyi szakmacsoportjának 11.E osztályos tanulói vettek részt a 2021.december 10.-én zajlott versenyen. Meghirdetésekor még Gyöngyös városa volt megjelölve helyszínnek, de a Covid helyzetre való tekintettel online módon került megrendezésre. A megmérettetésre 42 csapat nevezett. A nagy érdeklődés miatt elődöntőre is sor került, ennek eredményeképpen a döntőben már csak 20 csapat mérte össze a tudását. A lelkes kis csapat végül a 14. helyet szerezte meg.

Szakmai szemmel, nem minden feladatmegoldással értettünk egyet, de az online mód miatt óvásra nem volt lehetőség. Ettől függetlenül a tanulók nem keseredtek el, hiszen nem csak új ismeretekkel, hanem egy-egy ORAL-B elektromos fogkefével is gazdagabbak lettek. Külön köszönet a szervezőknek, hiszen nem jellemző, hogy az egészségügyi versenyeken ilyen értékes ajándékokat kapnak munkájukért a tanulók!

Résztvevők: Fülöp Fanni, Oláh Evelin, Nagy Sára, Komoróczki Eliza, Pauló Adrienn

Felkészítő: Szujó Éva