Hírek
A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjébe bejutott a Széchenyi csapata

A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjébe bejutott a Széchenyi csapata

2019.01.24
A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákjai 28 csapattal vettek részt (több mint 100 tanulóval) a Bolyai Matematika Csapatversenyen. A három régióból csak az első helyezett csapat juthat tovább az országos döntőbe. Az eredmények alapján, országos szinten, a legtöbb pontot elérő csapat tagjai: Molnár István (12.D), Varjú Dániel (12.F), Szabó Imre (12.D), Melis Nándor (12.D). Felkészítő tanár: Schédl Ilona.
Szalagavató ünnepség a Széchenyiben

Szalagavató ünnepség a Széchenyiben

2019.01.24
A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2019. január 12-én rendezte meg a Szalagavató ünnepségét a Városi Sportcsarnokban. A szalagavatón jelen volt Mucsi Balázs a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint a tagintézmények vezetői. Paláncz György igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Szeretettel és nyitottsággal közeledjetek ahhoz az új világhoz, amely életetek színtere lesz. Fontos a gyermekkor, mert ebben építhettétek a jövőtöket, de fontosabb a felnőttkor, mert ebben fogtok kiteljesedni, életeteknek és hivatásotoknak értelmet adni.” A diákok részéről Gyebnár Dániel 11.F osztályos tanuló mondott ünnepi beszédet. A beszédek után került sor a szalagtűzésre, majd ezt követően a keringő, illetve az osztálytáncokra. Az osztálytáncok és a keringők között 3 műsorszámot láthatott a közönség. Az első produkcióban a Fit-Dance Sportegyesület szerepelt. Többek között hip-hop gyakorlatot is bemutattak, amellyel már több országos versenyen is aranyérmet szereztek. A csoportos gyakorlattal országos bajnoki 1. helyezést érték el, a világbajnokságon a középdöntőig jutottak. Az intézmény diákjai közül Ágoston Diána (12.D), Nagy Emese Sára és Sióréti Sára (11.F), Varga Ákos (10. E) táncolt a műsorban. Felkészítő tanáraik: Kerekes Judit, Molnár Sándor és Hartmann Gábor. A 2. műsorszámban „Glória Auróra” címmel a 2018-as Békés Megyei Príma Díj nyerteseit, a Békéscsabai Mariann Balettiskola növendékeit láthatták a vendégek. Felkészítő tanáruk: Vargáné Szokol Mariann balettmester és koreográfus. Előadták: Berényi Anna, Berényi Luca, Brhlik Anna, Szabó Dorka, Bücs Veronika, Kis Laura, Boros Lili, Kiss Lili, Sprőber Lili, Vozár Petra és Vozár Réka. A bécsi keringő után az osztálytáncokat mutatták be a végzős osztályok. A keringők koreográfiáját az osztályoknak Korponai Attila tanította be. 12.A és a 12. B osztály koreográfiáját Baukó Boglárka és Baranya Viktória tanította be, a 12.D osztályt Ágoston Diána. Ezt követően a Hétpróbás Néptánciskola növendékei Kalotaszegi és Mérai táncokat mutattak be (Alt Borbála, Alt Sára, Ancsin Anna, Gál Bernadett, Paulik Gréta, Szarvas Laura, Bacsjánszki Viktor, Balogh Boldizsár, Balogh László, Kiszely Lőrinc, Mázor Emil és Pribék Dávid). Felkészítő tanárok: Mlinár Zsuzsanna és Mlinár Péter. A zárókeringő előtt a Nyíri Lajos Tánc Sport Egyesület társastánc bemutatója következett: Szőke Balázs és Molnár Boglárka több éve, Kraszkó Tamás és Kraszkó Zsanett 2014 óta táncolnak együtt. A zárókeringő után a végzősök meglepetés produkciójával zárult a szalagavató műsor.
Ünnepélyes keretek között lezajlott a 2018/2019-es tanév szalagavató ünnepsége a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Ünnepélyes keretek között lezajlott a 2018/2019-es tanév szalagavató ünnepsége a Csabagyöngye Kulturális Központban.

2019.01.24
Idén is a végzősők egyik mérföldkövének számít a szalagavató ünnepség. Idén is - a hagyományainknak megfelelően - ünnepélyes keretek között zajlott a Csabagyöngye Kulturális Központban. A meghívott vendégek a "végjátékot" láthatták, de mi tudjuk, hogy egy-egy tánclépés mögött mennyi gyakorlás és energia volt befektetve. (Ők pedig nálunk is jobban tudják) Az est keringővel kezdődött, jó volt látni, ahogy a fiatalok együtt mozogtak, - bár izgultak - élvezték a táncot. Megannyiszor hallottuk a felkészítési délutánokon Dóczi Zita tanárnő "Egy-két-há...Egy-két-há..." számolását, úgy látszik nem volt elvesztegetett idő. A nyitó tánc után következett az osztályok szalagtűzése, ahol is a végzős tanulóinkra osztályfőnökeik tűzték fel a Nemes-GSZI kék szalagját. A 12.A osztály számára Dóczi Zita, a 12.B osztály számára Gajda Judit, végül a 12.C osztály számára Drotár János. Egy rövid szünet után következtek az osztályok által készített műsorok. Idén mindhárom osztályműsor kiválóra sikeredett, a kedves vendégek is elégedetten mehettek haza, büszkén ismerőseikre, rokonaikra, családtagjaikra. A műsorban a 12.A hupikék törpikékjei és a Béla-Team-je a 12.B életszerű híradója a 12.C tornászai és fura színű öltönyösei vicces - és nekünk ismerős, életszerű - pillanatai derűs perceket okoztak a közönség részére. Köszönjük a szervezőknek a háttérmunkát, de elsősorban a végzősöknek a színvonalas szalagavató műsort, mert - valljuk be - ezen az estén Ők voltak a főszereplők. Az eseményről készült képek (ezeket köszönjük Lévai János Szabolcsnak) elérhetőek facebook oldalunkon ITT.
Finnországban kezdte meg gyakorlatát négy Trefortos diák

Finnországban kezdte meg gyakorlatát négy Trefortos diák

2019.01.24
A Trefort közlekedési szakmacsoportos tanulói utaztak 2019. január 20-án a finnországi Kokemäki városába Erasmus + mobilitási gyakorlatra. Bai Szilárd, Balogh Alfréd, Benkó Patrik, és Tokovics József már régóta érdeklődtek az iskolánk által nyújtott külföldi mobilitási lehetőségek iránt. A program meghirdetése után elküldték motivációs leveleiket. Ezt követően szaktanáraik véleménye, és az Trefort Erasmus koordinátorai által szervezett angol nyelvi meghallgatása alapján kerültek kiválasztásra a kiutazó csoportba. Tanulóink a SATAEDU iskola autószerelő tanműhelyében 1 hónapos autószerelő, illetve autóelektronikai műszerész gyakorlaton vesznek részt Rami Kantola finn szaktanár irányítása mellett. Szigeti Sándor kollégánk kísérőtanárként utazott a csoporttal. Feladata a csoport beilleszkedésének segítése, és tanulók tartalmas, érdekes szabadidős programjainak megszervezése. A finnországi gyakorlat 2019. február 17-én ér véget, amikor a csoport hazarepül Budapestre, majd iskolai kisbusszal továbbutazik Békéscsabára.
Tanulmányi kirándulás az Alföldvíz Zrt. diszpécserközpontjában

Tanulmányi kirándulás az Alföldvíz Zrt. diszpécserközpontjában

2019.01.17
Az egyik reggeli óránkon egyszer csak így szólt Hankó András tanár úr: „El szeretnélek vinni titeket az Alföldvíz Zrt. diszpécserközpontjába!” A figyelmünket egyből felkeltette a lehetőség, és egyöntetűen elfogadtuk a felajánlást. A tanulmányi kirándulásra 2018. október 5-én, péntek reggel került sor. Miután megérkeztünk a központba, egyenesen az egyik irodába vezetettek minket. A szoba falára helyezett LED panelen, az Alföldvíz Zrt. hatáskörébe tartozó összes város, község és tanya neve fel van tüntetve, ahol a cég vízszolgáltatással látja el az embereket nap mint nap. A panelen a város és községnevek mellett fel van tüntetve egy-egy kis víztorony-ikon is, amely az aktuális vízállást mutatja. Ha valamilyen meghibásodás történik, a rendszer egyből jelez az irodában dolgozó embereknek, akik értesítik a karbantartókat. A következő állomásunk a szivattyúház volt. Itt 4 nagyobb szivattyút láthattunk, amely képes elszállítani a megye 4 különböző pontjára az ivóvizet. Harmadik megállónk egy kisebb épület volt a telephelyen belül, ahol a vízmérő órákkal foglalkoznak. Itt szerelik össze darabról darabra ezeket, amelyeket később alapos teszteknek vetnek alá és hitelesítenek. Az egyik ilyen teszt során 20 vízmérő órát kötnek be a rendszerbe, melyeket nyomáspróbának vetnek alá. A nyomáspróba során derül ki, hogy megfelelően működik-e az óra.Tanár úr a kirándulás alatt folyamatosan mesélt nekünk érdekes történeteket, melyeket figyelemmel hallgattunk, majd jót derültünk rajtuk. Köszönjük neki ezt a felejthetetlen élményt! Vízügyi technikusok
ERASMUS + vízműs magasépítő diákok részvételével

ERASMUS + vízműs magasépítő diákok részvételével

2019.01.16
A tavalyi naptári év elején pályázott iskolánk a Tempus Közalapítvány által meghirdetett ERASMUS + lehetőségre, amelynek keretén belül három-három (2019-2020) diák bővítheti szakmai ismereteit Finnországban. Májusban megkaptuk a visszajelzést, miszerint iskolánk is a nyertes pályázók között van. Így diákjaink először 2019. március végén tölthetnek el egy hónapot a Sataedu oktatási intézményben Laczó Szabolcs tanár úr kíséretével. A projekt teljes időtartama 21 hónap, melynek első lépésében a magasépítő szakos diákoknak meg kellett győzniük a háromfős bizottságot, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a szakjukat illetően, illetve magas szintű nyelvtudásukkal rátermettek a feladatra. Első körben egy motivációs levéllel kellett bizonyítaniuk az alkalmasságukat a bizottság előtt, amely 10 fő meghallgatása után (a vezetőséggel egyeztetve) választotta ki a három legmegfelelőbb diákot. Idén Viczián Norbert 13. B, Fabisz Dorina 11. B, és Gerzsenyi Richárd 11. D osztályos tanuló képviselheti iskolánkat, akik angol szaknyelvi, kulturális, szakmai és lélektani felkészítést is kapnak a kiutazásukig. Gratulálunk és kívánjuk, hogy az 1 hónap alatt minél több ismeretet, tapasztalatot és élményt szerezzenek tanulóink!
Érzékenyítő tréning Kemény Gitárklubosoknak VOKE pályázatból

Érzékenyítő tréning Kemény Gitárklubosoknak VOKE pályázatból

2019.01.16
Az új évben is sok program vár a keményesekre, így a Kemény Gitárklubosokra is. A próbák mellett igen sokfelé vállalnak fellépéseket is. A helyszínek sokfélesége: iskola, óvoda, idősek otthona, gyermekotthon, és a hallgatóság összetétele is: gyerekek, idősek, sérültek és egészségesek, megköveteli a rugalmasságot, alkalmazkodást, toleranciát. Ebben nyújt segítséget a békéscsabai VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára EFOP-3.3.2-16-2016-00038 „JÓT, S JÓL!” pályázata. A 2018. április 1-jétől induló projektben az intézmény összesen 18 hónap alatt segíti a résztvevő fiatalok ismeret- és tudásgyarapítását, a legkülönbözőbb nem formális tanulási alkalmakkal, melyek jelentős szerepet játszanak a gyermekek személyiségfejlődésében és képességeik kibontakoztatásában, innovatív gondolkodásmódjuk kialakításában: felszínre hozzák a gyermekekben rejlő kreativitást, növelik önbizalmukat, kapcsolatteremtő, önkifejező, problémamegoldó és konfliktuskezelő képességüket, aktivitásukat és erősítik motiváltságukat. A program része a 2019. január 14-16. között tartó, napi többórás érzékenyítő tréning, melyet Ujvári Gábor drámapedagógus tart a 15 főből álló csoportnak, akik jórészt a Kemény Gitárklub tagjai. Hat témakört érintenek: Társadalom, közösség; Egyenlő bánásmód; Önkéntesség; Barátság és párkapcsolatok; Etikett, protokoll, viselkedéskultúra; Önértékelés, egyéni hatáskeltés. A projekt hozzájárul a területi egyenlőtlenségek és a szociokulturális hátrányok csökkentéséhez, mely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Irodalmi Esten a Szent-Györgyi 10/G osztálya

Irodalmi Esten a Szent-Györgyi 10/G osztálya

2019.01.16
2019. január 8-án a Városháza Dísztermében került sor az idei év legelső Irodalmi Estjére. Az est házigazdája és megálmodója Frankó Attila, aki most egy budapesti fiatalember könyvét népszerűsítette. Sándor András: Mi kell a férfiaknak? című művéből tartott felolvasást 3 kiváló színművész: Komlóssy Kata, Presits Tamás, Csiffáry Zsuzsanna. Mivel a kamaszoknál nagyon aktuális és időszerű a szerelem, így természetesen végig érdeklődéssel hallgatták a közel 2 órás műsort, melynek a végén a szerző dedikálta is Pápai Vivien tanulónak a tombolasorsoláson megnyert könyvet!
Kovács Gábor Emléktorna a Keményben

Kovács Gábor Emléktorna a Keményben

2019.01.07
A 2018-as tanévet sporteseménnyel zárta a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma. Iskolánk fiatalon elhunyt testnevelőjére emlékezve 2006 óta megrendezzük a Kovács Gábor Emléktornát. A kezdetekben futball tornát három éve felváltotta a röplabda. Ez volt a tanár úr kedves és tanított sportága. Ő sarkadi középiskolás évei alatt szerette meg a röplabdát. A későbbiekben a tanár úr NBI-es mérkőzéseket is vezetett. Diákjainak is át tudta adni a sportág szeretetét. Évek alatt az iskolai röplabda sport helyi és országos kiemelkedő eredményeket ért el. Tanítványai közül kinevelt több NBI-es és egy nemzetközi szintű röplabdást is.2018. december 21-én pénteken 16 csoport mérte össze tudását röplabdában. Minden osztályból egy-egy csapat és a Leány válogatott csapata. Az elődöntő körmérkőzésekből állt, ahol minden csoportból az első jutott tovább. A középdöntőben így öt csapat körmérkőzése következett. Tíz körmérkőzés után jutott sor a döntőkre, ahol az első három helyezett között dőlt el a végső sorrend. A mérkőzéseket a két testnevelő tanár, Brlázs-Iványi Beáta és Molnár Gábor vezették le. Első lett a 12.A csapata. A második helyezést a 13.B csapata érte el, a harmadik a 11.B osztály röplabda csapata lett. A negyedik helyet a Leány válogatott csoportja nyerte el. A még pontszerző ötödik helyet a 10.C osztály válogatott csapata érte el. Ezúton is gratulálunk a nyertes csapatoknak. A kilencedikeseknek külön dicséret jár a színvonalas mérkőzésekért, hiszen ők csak az idén kezdték el tanulni ezt a sportágat.A röplabda mint sport nemcsak tananyag iskolánkban, nemcsak megemlékezésre szolgál, hanem hagyomány is egyben. "A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít."
Egy teremnyi korszerű eszközt kapott ajándékba a Trefort!

Egy teremnyi korszerű eszközt kapott ajándékba a Trefort!

2019.01.07
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal felajánlásaként egy teremnyi korszerű eszközt kapott ajándékba a Békéscsabai Szakképzési Centrum három, a Nemes Tihamér, a Kós Károly és a Trefort Ágoston tagiskolája. A szakmák Európa bajnokságán, a EUROSKILLS versenyen használt eszközöket ajánlották fel azon szakképzési centrumok számára, amelyek növendékei sikeresek voltak a budapesti versenyen. A Nemes Tihamér, a Kós Károly és a Trefort egy-egy tanulója nyújtott kiemelkedő teljesítményt, így az ország 44 centrumából a békéscsabai méltán lett a legjobb centrum. Az újabb korszerű eszközök még jobb lehetőséget teremtenek a korszerű, piacképes szakképesítések tökéletesebb begyakorlására a Trefortban.
Szalagavató a Keményben

Szalagavató a Keményben

2019.01.07
2018. december 7-én tartottuk szalagavató ünnepségünket a Városi Sportcsarnokban. Skultétiné Barna Anita igazgatónő köszöntő beszéde után a három végzős osztály megkapta osztályfőnökeiktől (12/A: Babócsai Gábor, 12/B: dr. Szabóné Varga Ildikó, 12/C: Gyurisné Fehér Mária) a szalagját. A szalagtűzést követte a keringő és a színvonalas, változatos osztályműsorok. A 12.B felvillantott néhány emléket az elmúlt négy évből, a 12. C spanyol tánccal örvendeztette meg a nézőket, és igazi párbaj zajlott a 12.A osztály két tábora között egy ellopott kerékpár miatt. Valódi meglepetéssel szolgáltak az érintett osztályfőnökök, akik egy közös (bölcső)dallal búcsúztak diákjaiktól. Az ünnepség záróműsorát UV fényben láthatták a meghívottak. Az egyes műsorszámok között a Kemény Gitárklub (Lustyik István vezetésével) és László Fanni (11.B) énekes szórakoztatta a vendégeket. Köszönet illeti a diákokat, akik nagy lelkesedéssel készültek, illetve a pedagógusokat, akik tanácsokkal segítették a diákokat, hogy mindenki számára emlékezetes maradjon az évfolyam szalagavatója.
Interaktív óra a dohányzás káros hatásairól a Keményben

Interaktív óra a dohányzás káros hatásairól a Keményben

2018.12.20
Közös érték az egészség címmel kampányt indított a Békés Megyei Kormányhivatal. Sinyiné Nagy Éva egészségfejlesztési szakügyintéző a hivatal képviseletében a Békéscsabai Szakképzési Centrum iskolái közül elsőként a Kemény Gábor Szakgimnáziumában járt Skultétiné Barna Anita, az intézmény igazgatójának meghívására. 2018. december 18-án három osztály láthatta a dohányzás egészségkárosító hatásait bemutató ember élethű modelljét. Egy egészséges férfit vagy nőt modellező bábu egészséges testrészeit sorban betegre cserélte az előadó. Megdöbbentő a betegségek sora, amit a cigaretta okozhat az esztétikai elváltozásoktól a maradandó károsodásokig: hajhullás, elszíneződött körmök, ráncosodás, szürkehályog, halláskárosodás, fogszuvasodás, csontritkulás, gyomorfekély, tüdőtágulás, szív- és érrendszeri betegségek és következményei (érelmeszesedés, magas vérnyomás, szívinfarktus,végtagvesztés), vetélés, eldeformálódott hímivarsejtek, pikkelysömör, bőrrák, méhtestrák, tüdőrák, szájüregi és gégerák. Szó esett a füstszűrős, és anélküli, valamint a készen vett vagy otthon készített cigaretták különbségeiről, veszélyeiről. A vízipipa és az elektromos cigaretta káros hatásairól is. A cigaretta manapság már nem csak a dohánylevelet tartalmazza, hanem több száz vegyületből áll, amelyek közül több mint 80 összetevő rákkeltő hatású. Egy cigaretta elszívásával több mint két liter füst keletkezik. Az interaktív előadást követően a kilélegzett levegő CO tartalmának mérésére is lehetőség nyílt. A CO mérő értékei a következőt mutatják: aki nem dohányzik 0-2 érték között van, akinek 3-5 között van, az vagy passzív dohányos, vagy pl.vegyes tüzelésű kályhával fűtenek. Akik dohányoznak, azoknak ez az érték 5 fölött van. A szám jelzésként megmutatja mennyi cigarettát szívnak el naponta. Minél magasabb az érték, annál nagyobb a tüdő érintettsége, annál nagyobb mértékben nehezebb a szervezet friss oxigénnel való ellátottsága. Az értéket befolyásolhatja még a lakókörnyezet légszennyezettsége is. A cigarettáról való leszokás után 15 év kell ahhoz, hogy kitisztuljon a tüdő. – mondta az előadó. Minden osztályból a diákok több mint fele kipróbálta a CO mérőt. Az értékek 2-33 között mozogtak. Nyilvánvalóan most arra lehetett valaki büszke, minél kevesebbet mért a CO mérő. Az intézmény vezetője elmondta, hogy a jelen demonstráció figyelemfelhívás. A döntés kinek kinek a saját kezében van. A legjobb leszokás a „nem rászokás”. Társaságban is lehetséges a „NEM”-et mondás. A három előadás igen népszerű volt, így azt követően más osztályból is jelentkeztek CO mérésre. A nap végén 44 mérés volt, amelyből 28 volt 10 ppm fölötti, amely érték azt jelenti, hogy az illető közel fél doboz cigarettát szív el naponta. Igen elgondolkodtatók ezek az értékek. Volt aki az előadást követően a cigarettáját elszívva kért ismétlő mérést. Megdöbbentette a dohányzást követően mért adat. Elmondása szerint a mért adatok kérdésessé tették a dohányzás további folytatását. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos az egészségünk megőrzése. Fejben dől el a leszokás. Látogass el a www.cikiacigi.hu oldalra. Ha egy iskola szeretné ezt az előadást, akkor keresse a Békés Megyei Kormányhivatal munkatársait a 66/795-043 telefonszámon, vagy a kozeg.nepeu@bekes.gov.hu elérhetőségen.
Könyvkereső játékon vettek részt a Szent-Györgyisek

Könyvkereső játékon vettek részt a Szent-Györgyisek

2018.12.19
2018. december 18-án a Békés Megyei Könyvtár Nemzetiségek Napja 2018 rendezvény alkalmából Könyvkereső játékot szervezett, melyen iskolánk 10/g osztálya is részt vett. A helyszínen kapott rövid leírás alapján kellett megkeresni a megadott könyvet. A kereséshez könyvtári katalógust is használniuk kellett a diákoknak. Nagy lelkesedéssel keresgéltek, miközben megismerték a Könyvtár katalógusait, helyszíneit, a könyvek tematikus elrendezését is. Mindenki sikeresen teljesítette a feladatot, így nem maradt el a jutalom sem. Többen be is iratkoztak, mert szeretnék többször is igénybe venni a Békés Megyei Könyvtár különféle szolgáltatásait. Bónuszként megmutatták a Kollabort is, így összességében megállapíthatjuk, hogy nemcsak kellemesen, de hasznosan is telt a délután. Köszönjük a Könyvtár munkatársainak!
SZALAGAVATÓ A KÓSBAN

SZALAGAVATÓ A KÓSBAN

2018.12.19
Iskolánk december 7-én tartotta szalagavató ünnepségét a CsabaPark rendezvényközpontban. Hét osztály 97 végzős tanulója kapta meg a nagykorúságot jelképező szalagot. Két szakgimnáziumi és öt szakközépiskolai osztályunk fejezi be tanulmányait iskolánkban ebben a tanévben. A meghívott vendégek, szülők és résztvevők egy kellemes délutánt töltöttek el együtt. Búcsúzó végzős diákunk írása híven tükrözi azt a hangulatot, amit átéltek tanulóink az ünnepségre készülődés előtt és alatt. A 2018-as szalagavató az én szememmel: A cím úgy is hangozhatna, hogy egy átlagos végzős szemével. A saját szalagavatónkról írni elég nagy feladat, mivel az összes táncot és az eseményt nem láthattuk egészben. A felkészülés alatt tudatosult bennünk, hogy most ez a MI szalagavatónk lesz, MI leszünk a főszereplői. Az első perctől azt szerettük volna, hogy ez most különleges és tökéletes legyen, azt hiszem sikerült, a veszekedések és kavarodások ellenére is. Egyrészt már mindenki szerette volna letudni az egészet, mert már untuk, másrészt húztuk volna még jó sokáig, a felejthetetlen táncpróbák miatt. Azon a napon, mindenki nagyon izgatott volt, de ahogy közeledett élesben, egyre jobban feloldódtunk, és próbáltuk minél jobban élvezni. A nyitótánccal, vagyis a gyönyörű keringővel kezdődött a műsor, amelyet iskolánk tanulói közösen mutattak be. A résztvevők rengeteg gyakorlásának meglett a gyümölcse…néhány percig igazi hercegnőknek/hercegeknek érezhették magukat. Beszédet mondott az iskolánk igazgatója, búcsúztak a végzősök, valamint búcsúztak a végzősöktől. Aztán következtek a szalagtűzések, közöttük láthattunk egy-két osztályprodukciót is. Az asztalos-kárpitos fiúk produkciójának címe: A fűrész volt, csak úgy zengett a „Húzd meg jobban/Menjen a munka” Generál-sláger. Aztán egy fergeteges balett- előadást mutatott be a festő-járműfényező osztály, majd az ács-himnusz hangzott el ácstanulóinktól harmónika-kísérettel. Aztán még néhány osztály tűzése zajlott le, amit a 12A-sok záró osztályprodukciója követett. Ezzel a műsorszámmal a közönség soraiban ülők visszamehettek az időben, átélhettek néhány Made In Hungaria számot és elveszhettek a pöttyös ruhák tömkelegében. Jó volt megünnepelni magunkat, és a kiérdemelt elismerést megkapni. Sokat jelent az a szalag! Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ennek a délutánnak a megvalósulásához, maradandót alkottak számunkra! Ürmösi Gréta További képek az Iskola galériájában
Hulladékcsökkentési hét a Vízműben

Hulladékcsökkentési hét a Vízműben

2018.12.19
Iskolánk immáron második alkalommal csatlakozott az európai hulladékcsökkentési héthez, amelyet 2018. november 19. és 23. között rendeztünk meg. Az idei verseny középpontjában a „Méregtelenítsünk!” szlogen állt, amelynek célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet mindennapjaink során keletkezett veszélyes hulladékok mennyiségére. Ezen hulladékok nagyobb kockázatot jelentenek az egészségünkre és környezetünkre, mint a más típusúak. Így kiemelten fontos, hogy csökkentsük a veszélyes összetevőkkel rendelkező termékek használatát, valamint gondoskodjunk róla, hogy ezek megfelelően legyenek ártalmatlanítva. Ezen felül iskolánkban a programokat úgy állítottuk össze, hogy más, nem veszélyes hulladékok újrahasznosítására és szelektív gyűjtésére is ráirányítsuk a tanulók figyelmét. Az akció keretében a diákok feladatul kapták, hogy készítsenek olyan újrahasznosított termékeket (eszközöket, dísztárgyakat stb.), amelyek a család háztartásában már szükségtelenné váltak. A szelektív hulladékgyűjtést azzal szerettük volna motiválni, hogy pet-palack és papírgyűjtő versenyt rendeztünk, ezenkívül arra ösztönöztük őket, hogy a használt elemeket, gyógyszereket és villanykörtéket az iskolánkban erre a célra elhelyezett tárolóedényekbe (kivéve gyógyszerek) helyezzék el. A kezdeményezésünk népszerűsítésére A KOLLABOR közösségi alkotótér előadóját, Dávid Márkot kértük fel, aki megismertette a tanulókat a szelektív hulladékgyűjtés alapjaival, a rendelkezésükre álló műhely és eszközparkkal, a műanyag-újrahasznosítás folyamatával és a számunkra is elérhető technológiákkal. Ezen előadás alkalmával mutatták be a PRECIOUS PLASTIC projektet is, ami egy nemzetközi műanyag-újrahasznosítási kezdeményezés. Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon ehhez először a KOLLABOR műhelye csatlakozott. A projekt keretén belül a fiatalok szemügyre vehették a megépített műanyagdaráló gépet és néhány olvasztásos technikával létrehozott anyagot és színmintát. A műanyag újrahasznosításán túl papírhasznosítási kísérletekkel is színesítették az előadást, többek között a KOLLABOR nyári demo-táborában már bevált termékeket, a diákok által papírmasé technikával elkészített edényeket és papírbriketteket készíthettek a tanulók. Ezenkívül a DIY (do it yourself) műhely gépeivel és technikával, a témakörök és műhelyek közti átjárhatóságban rejlő lehetőségekkel ismertették meg a fiatal nemzedéket. A hét folyamán folyamatosan ébren tartottuk a diákok figyelmét, mind a környezetvédelmi kvízzel, mind a sulirádióban sugárzott szelektív hulladékgyűjtési tippekkel. Továbbra is reményeket fűzünk ahhoz, hogy diákjaink érzékelik az alábbi idézet máig ható érvényességét, miszerint: „A Földet nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” Martinák Judit és Kiss Emese
Kollégiumi karácsony a Vízműben

Kollégiumi karácsony a Vízműben

2018.12.19
A legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le, Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli. Azonban a hétköznapokban mindenki számára jelent valami mást is a karácsony: az ajándékozás örömét, az együtt töltött időt, a szeretetet. A karácsony egy utánozhatatlan hangulatú ünnep. A pislogó gyertyák fénye, a fenyőfák illata, a csillogó díszek a fán különlegessé teszik ezt az alkalmat. Felemelő érzés látni, hogy ilyenkor a gyermekek és a felnőttek egyaránt szeretettel fordulnak egymás felé. Az összetartozás kifejezése ez, amit idén is szerettünk volna a kollégiumunkban erősíteni. A gyermeksereg sok esetben nehezen motiválható valamely cél érdekében, ezúttal azonban szintén meglepően sokan jelezték, hogy szeretnének előadásukkal részt venni a műsorban. Alapos meghallgatások, próbák után alakult ki az ünnepi előadás végső programja. A fenyőfa, a stroboszkópok és az asztali díszek fényei színpompássá varázsolták a termet, amikor Balogh Boglárka és Miklós Kata felkonferálták az első előadást, A gipszangyal című elbeszélést Pénzes Petra előadásában hallgathattuk meg. Ezután Mike Alexa fuvolajátékában gyönyörködhettek a diákok, aki Vivaldi Négy évszak című darabjából a Tél című tételt adta elő. Ezután Szabó Anna Luca énekelt karácsonyi népdalokat Papp Ákos Balázs és Mike Levente citerakíséretével. Miklós Kata Wass Albert Angyalka című elbeszélését tolmácsolta a nézőközönség számára, akit Pénzes Petra követett, szintén egy fuvoladarabbal, Gluck Melódia című szerzeményével. A Csaba Gyöngyei Néptánccsoport táncosai néptáncbemutatóval kedveskedtek nekünk, megismertettek bennünket a vajdaszentiványi és a kalotaszegi román táncokkal. Stan Teodor diákunk szaxofonjátékával színesítette az estét. Végül az estét Bereczki Dávid és Annus Roland zárta, akik két dalt adtak elő: a Stolen beat nevű zenekar Hol vagy? című alkotását és a Szabó Balázs bandája formáció Bájoló című dalát. Diákjaink óriási lelkesedéssel, meglepő profizmussal, hatásosan és kifejezően adták elő produkcióikat, amit visszaigazolt a néma csend, a vastaps és a félhomályban hullámzó telefonok fénye is.Az előadás után a diáksereg nagy örömére mindenki kedvére válogathatott a feltálalt süteményekből, szendvicsekből. Külön köszönjük Szűcs Tibor és Gugcsó Zalán munkáját, akik a hangosításban segédkeztek. Gratulálunk a fellépőknek! Áldott karácsonyt kíván mindenkinek a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma! Bereczki Márta és Megyeri Béla nevelőtanárok
Nem mind fénylik, ami arany!

Nem mind fénylik, ami arany!

2018.12.18
A Vízmű környezetvédő szakos diákjainak tanulmányi kirándulása Sose higgyetek a szemeteknek! – szólt Zorán az autóbuszban, miközben a 9. E és a 10. D osztály környezetvédő szakosaival útra keltünk 2018. 10. 12-én, hogy megnézzük, pontosan mennyi sörösdoboz került ki a Gara után a békéscsabai hulladékválogató telepre. És tényleg, alig hittünk a szemünknek! A tanulmányi kiránduláson a Tappe Kft. jóvoltából ízelítőt kaphattunk arról, hogy hogyan is működik a cég, illetve miként kezelik a hulladékokat. A szervezők lehetőséget adtak a diákoknak arra, hogy megnézzék a futószalagokat, ahol szétválogatják a hulladékokat, megtekinthették a lerakóhelyeket, illetve megismerkedhettek a „jó komposzt” összetevőivel is. Az ismertető előadásokon a cég betekintést engedett abba is, hogy a szétválogatott szemetet miként, hogyan és kiknek értékesítik tovább. Vendéglátóink kedvességét csak az órákról való hiányzás öröme múlhatta felül, de hamarosan olyan dolgokat láthattunk, hallhattunk, és időnként szagolhattunk, melynek eredményeképpen mindannyian úgy éreztük: szemétség lenne nem figyelni a szemétségre. Volt is mire! Nehéz elképzelni, és igazán elgondolkodtató volt látni, hogy mennyi szemetet hagyunk magunk után, és mennyivel előrébb lehetne ez a törékeny kék bolygó, az otthonunk; ha egy kicsit segítenénk neki. Ezzel együtt tulajdonképpen magunknak is. Ott a telepen nem is tűnt ez olyan nehéznek. Talán sikerülhet. Íme, a recept: műanyagot a sárgába, az üveget a fehérbe vagy a zöldbe, a fémet a szürkébe, a papírt a kékbe, és mint megtudtuk, a sört (a 18 éven felülieknek) a korsóba! Köszönjük a meghívást! Leel-Őssy Gábor
Körzeti tornász diákolimpián duplázott a SZEGYA

Körzeti tornász diákolimpián duplázott a SZEGYA

2018.12.18
Örömmel készítettem fel  a csapatokat, hiszen először fordul elő, hogy kettő csapattal tudott kiállni a Szegya. Az "A" csapatban nagy részük a volt tornászaimból álltak kiegészülve a szorgalmasan edző csapattársakkal. A "B" csapatban olyan vállalkozó szellemű tanulókkal indultunk, akik az iskolában tanulták meg a kötelező gyakorlatokat. Segítségünkre volt, hogy a békéscsabai Torna Cluban is lehetőségünk volt gyakorolni, ami meghozta az eredményt. A képen balról a Körzeti Tornász diákolimpia döntőjében 3. helyezést elért csapat tagjai:Szendrődi Bianka, Zelenák Tícia, Sztricsó Janka, Oravecz Csenge, Kondacs Réka, Zsilinszki Tünde testnevelő, felkészítő, majd a 2. helyezett csapat tagjai: Döme Eszter, Kindli Kitti, Szigeti Laura, Romvári Flóra, Ágoston Zita, Szerb Szidónia. Csapat eredmények: 1. hely Belvárosi általános Iskola És Gimnázium: 112,7p 2. hely BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Kollégium "A" csapata: 109,35p 3. hely BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Kollégium "B" csapata: 95,9p Egyéni eredmények: 4. hely Kindli Kitti 5. hely Szerb Szidónia 6. hely Romvári Flóra, mindhárman Szegyások. Gratulálok a csapatnak! Büszke voltam rájuk!      Zsilinszki Tünde
Karácsony Kupa a Trefort kollégiumában

Karácsony Kupa a Trefort kollégiumában

2018.12.18
December második hetében rendezték meg a már hagyományos Karácsony Kupát a Békéscsabai SZC Trefort tagiskolájának kollégiumában. Az Adventi időszakban asztalitenisz-, sakk- és fekvőtámasznyomó versenyen mérkőztek meg egymással a diákok. A megmérettetésen csaknem negyven tanuló vett részt, s a győztesek a kollégium karácsonyi ünnepségén (december 19.) vehetik át az elismeréseket.
Pénzügyi versenyek a Keményben

Pénzügyi versenyek a Keményben

2018.12.17
Nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a diákok az idei tanév pénzügyi versenyeibe. A Pénziránytű Alapítvány PénzSztár versenyén négy osztályból (10.b, 10.c, 11.b, 12.b) kilenc négyfős csapat indult és küzdötte le az első két online fordulót. A Brókerképző Alapítvány által megrendezett „Tőzsdejáték középiskolásoknak” című versenyre négy csapat jelentkezett az iskolánkból. A mai harmadik online fordulóban közülük három háromfős csoport (a 10. c, 10. b és 12. b osztályokból) küzdhetett a továbbjutásért. A versenyek célja kettős. A fő cél természetesen az, hogy pénzügy területen olyan képességekre és készségekre tegyetek szert a fiatalok, melyek akár már most, de a későbbi évek során hasznosak lehetnek számukra, illetve akár a családjaik számára. Megfontoltabbak és körültekintőbbek legyenek a pénzügyeikben, mint a korábbi generációk. További cél a tanulás mellett a szórakozás, hiszen enélkül hogyan is lehetne devizákkal, arannyal és részvényekkel foglalkozni? Mindenkinek gratulálunk! Jó játékot, jó szórakozást és sok sikert kívánunk!
Színház a Nemes Aulában

Színház a Nemes Aulában

2018.12.17
December 4-én délután a Nemes-Gészi aulája egy olasz szerelmes pár – Anna és Mario – találkozásának, egymásra találásának helyszíne volt.Dario Niccodemi vígjátékát Tege Antal rendezésében láthatták a tanulók. A rövid felvezető után Földesi Ágnes és Czitor Attila játéka következett: bemutatták két fiatal fordulatos, érzelmi hullámokat keltő szerelmi történetét „Hajnalban, délben, este”. Érezhettük, ahogy a szerelem minden stációja testet ölt a „színpadon”.  Láthattuk, ahogy a párkapcsolat kiteljesedik az érintésben, a veszekedésben, az önző ragaszkodásban, és (végül?) a feltétel nélküli elfogadásban. Köszönjük az élményt a Jókai Színháznak.
Sikeres projektnap a Keményben

Sikeres projektnap a Keményben

2018.12.17
Nagy sikerrel zárult a „Pénzre váltható tudás” című projektnapunk! Ez az esemény egybeesett iskolánk idei 3. nyílt napjával. Az eseményt megelőző hetekben lázas készülődés folyt az érintettek körében. „Kicsik” és „nagyok” azon dolgoztak, hogy minden és mindenki a helyén legyen az adott pillanatban. A rendezvényünk a Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Diákhitel Központ Zrt. 2018/2019. tanévi programsorozatának az 1. állomása volt.Egy-egy projektnap megrendezésére bármely magyarországi középiskola jelentkezhetett, amely tagja a Pénziránytű Alapítvány Iskolahálózatnak. Több mint húsz pályázó iskola közül került kiválasztásra az a nyolc (2 fővárosi és 6 vidéki) intézmény, amelyek - országszerte - helyszínt biztosíthatnak a programnak. Nagyon büszkék vagyunk, hogy iskolánk, a Békéscsabai SzC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma is elnyerte a projektnap megrendezésének lehetőségét! Fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk minden olyan rendezvényen, programon, versenyen, ami hozzájárul pedagógiai céljaink megvalósításához, a diákjaink pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez. Ennek a rendezvénynek is nem titkolt célja az volt, hogy használható tudást kapjanak a fiatalok. Ismerjék és értsék meg az őket körülvevő világ gazdasági és pénzügyi folyamatait, és ezáltal könnyebben boldoguljanak a pénzügyi világban. A rendezvény két interaktív tanórával indult négy osztályban. A tanórák témája a pénzügyi tervezés 16-18 évesen. Ezeket a tréningeket az intézményünk - előzetesen az Alapítvány által felkészített - szaktanárai vezették, 20-25 fős csoportokban. Az órákat tartották: Dr. Szabóné Varga Ildikó a 12. b osztályban, Karácsonyi Szilvia a 11. c-ben, Ollár Aurél a 10. c-ben, Ollárné Tatár Mária a 11. b osztályban A program második részében közismert vendégekkel és az iskolánk egy-egy sikeres volt, valamint jelenlegi diákjának részvételével interaktív pódiumbeszélgetést tartottunk, ahol a pénzügyi tervezésről, pénzkezelési technikákról és a pénzügyi tudatosságról hallhattunk hasznos tanácsokat, tippeket. A projektnapot online pénzügyi kvíz show zárta. A pódiumbeszélgetés és a kvíz ceremóniamestere az ismert zenész – műsorvezető, Garami Gábor volt. Vendégeink voltak a Pódiumbeszélgetésen: Schoblocher Barbara (énekesnő, Blahalouisiana együttes) Mózner László (gitáros, Blahalouisiana együttes) Kövér Kristóf (Európa bajnok és VB ezüstérmes kínai harcművészetekben, a Créme da la Pop zenekar gitárosa) Viczián Szabolcs, az iskolánk sikeres volt diákja (autóelektronikai műszerész és autószerelő mester, Bogárzói Szervizműhely Kft.) Balog Nátán Imre, 12.b osztályos Logisztikai ügyintéző szakos tanuló (Fekvenyomó többszörös magyar bajnok, háromszoros világbajnok, egyszeres Európa bajnok, világ- és Európa-csúcstartó) A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa részéről a program szakmai kurátorai Bernáth Julianna oktatási igazgatóhelyettes, Juhász Dóra és Marton Zoltán voltak. A műszaki feltételek hibátlan megteremtését Babócsai Gábor műszaki igazgatóhelyettes kolléga „vezényelte”. A program koordinátora Tuska Katalin volt. Ez úton is köszönetet mondunk mindazon pedagógus és nem pedagógus kollégának, diáknak, akik aktív részvételükkel, lelkesedésükkel hozzájárultak a program sikeréhez. Vendégeinknek köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat és jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát. Az alábbiakban megosztjuk a Pénziránytű Alapítvány képviselőinek tapasztalatait a békéscsabai Kemény Gábor Szakgimnázium projektnapjáról:„Kiváló együttműködésben valósult meg a projektnap, nagyon elégedettek vagyunk a helyi szervezéssel, az órát tartó tanárok felkészülésével és lelkes részvételével, valamint a technikai feltételek biztosításával. Köszönjük a szíves fogadtatást az iskola igazgatónője részéről is, aki Tuska Katalin kapcsolattartóval együtt kiváló házigazdaként terelgette az Alapítvány munkatársait és a résztvevőket. Nagyon hangulatos, diákcentrikus iskolát ismertünk meg, a diákok jó hangulatban, de fegyelmezetten, érdeklődéssel, jól nevelten vettek részt a pódiumbeszélgetésen és a kvízben is. Örömmel várjuk az iskolát, tanárait és diákjait is a Pénziránytű Iskolahálózat, illetve az Alapítvány további programjain, pályázatain.” Nagyon szépen köszönjük a méltató szavakat! A Show folytatódik tavasszal a „Pénz7” programjaival, ill. a „Tőzsdejáték” pénzügyi versennyel.
Érzékenyítő nap a Keményben

Érzékenyítő nap a Keményben

2018.12.17
A program egy igen fura ötletből valósult meg. Leginkább abból, hogy gondolkoztam az éves programon, és eszembe jutott, mi lenne, ha szerveznénk egy érzékenyítő napot a mi iskolánkban. Anyukámmal az igazgatónőnkhöz fordultunk segítségért. Skultétiné Barna Anita beleegyezett a megszervezésbe, mi pedig kitaláltuk, hogy ha az érzékenyítő nap a fogyatékkal élőkről szól, akkor első lépésként jöjjenek el ők a Keménybe, és mutatkozzanak be nekünk. Megkerestük a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum igazgatóját, akit személyesen is ismerek. Seeberger Netta örömmel fogadta kezdeményezésünket. Aztán szerettem volna egy olyan embert is elhívni hozzánk, aki már kicsit ismertebb, blogot vezet, és közös a „mi kis falunk”: vésztőiek vagyunk mindketten. Az M1 riportere, Máté Roland és a szociális otthon is elfogadta meghívásunkat, nagy lelkesedéssel jöttek el hozzánk. A plakátok és meghívók megszerkesztését és kiküldését Beszeda Beáta igazgatóhelyettes tanárnő vállalta. A keményes Diákönkormányzat tagjai szívesen segítettek az előkészületekben és a műsor napján is: a meghívottak számára ajándékokat készítettek, illetve iskolánkban kalauzolták vendégeinket. Az Iskolai Szülői Szervezet rengeteg finomsággal járult hozzá a nap sikeréhez. A fellépők hatalmas lelkesedéssel álltak ki a Kemény „színpadára”: az Elfogadás – Együtt – Közösen című programot Skultétiné Barna Anita igazgatónő nyitotta meg, az első részben a sérült emberek izgalmas, színvonalas zenés előadását hallgathattuk meg, majd a második részben Máté Roland mesélte el nekünk tanulságos történetét. A 9-10. évfolyam teljes létszámban élvezhette a műsort, a többi évfolyamot néhány tanuló képviselte. Nagyon örültünk, hogy mindenki odafigyelt, nem a telefonját nézegette. A kezdeményezés folytatásaként a Kemény képviselői 2019 tavaszán látogatnak el Vésztőre, ahol mi tartunk majd előadást a szociális otthon lakói számára. Rendezvényünk célja az volt, hogy a segítségnyújtást, az elfogadást mindenkinek megkönnyítsük, hiszen a fogyatékkal élők ugyanolyan emberek, mint mi. Remélem, mindannyiunknak tanulságos volt, és ezt a kapcsolatot tovább ápolhatjuk, rendezvényünket hagyománnyá tudjuk tenni. Dányi Dorina A Kemény DÖK elnöke
Szent-Györgyis nyomdászlányok a Progresszív Nyomdában.

Szent-Györgyis nyomdászlányok a Progresszív Nyomdában.

2018.12.17
Az első nyomat mindig felejthetetlen marad. Külső gyakorlaton a tizenharmadikos nyomdász lányok a Progresszív Nyomdában.Rendkívüli munkanapot tartottunk. A gépmesternövendékeink oktatójuk segítségével önállóan nyomtattak. Az elején még bizonytalankodtak, a végén már láthatóan nagyon élvezték...
Kitüntették a Szent-Györgyis Flack Márkot

Kitüntették a Szent-Györgyis Flack Márkot

2018.12.17
A Csabagyöngye Kulturális Központban december 12-én szerdán délután ünnepélyes keretek között adták át a Békéscsaba Sportjáért kitüntetést, amelyet eredményeinek elismeréseiként iskolánk 11. c osztályos tanulója, Flack Márk és edzője, Hricsovinyi Károly is megkapott.. Márk a Jesolóban rendezett Világ Bajnokságon junior korosztályban ezüstérmes lett K-1 szabályrendszerben. Az Austria Classic Világ Kupán első helyezett volt junior K-1-ben.
Immáron ötödik alkalommal rendeztük meg a Szűcs Sándor Emlékversenyt a Trefortban

Immáron ötödik alkalommal rendeztük meg a Szűcs Sándor Emlékversenyt a Trefortban

2018.12.15
A Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Tagiskolájában immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a Szűcs Sándor Emlékverseny. Néhai kollégánk és példaképünk, Szűcs Sándor emléke előtt kívántunk idén is tisztelegni. Az országos junior Linux Adminisztrátori verseny mottója a „Szeresd a Pingvint!” felhívás volt. Az egy hónappal korábban megrendezett válogatóra több mint hatvan középiskolás nevezett az ország szinte minden szegletéből és közülük az első 10 kapott meghívást a pénteki (2018.12.14) döntőre. A verseny célja, hogy népszerűsítse a diákok körében a Linux-ot, mint számítógépes operációs rendszert. A fő szponzor a TopLaptop Kft. volt, akik értékes tárgynyereményekkel álltak  a kezdeményezés mögé. A szervezők elmondták, hogy ilyen jellegű versennyel még nem találkoztak a középiskolai oktatásban, így részben ez is adta az ötletet a megvalósításhoz. Bíznak benne, hogy a rendezvénnyel hosszú időre sikerült hagyományt teremteni. Jámbor Zoltán beszámolója
Nyílt nap a Trefortban

Nyílt nap a Trefortban

2018.12.15
December 14-én tartotta harmadik, egyben utolsó nyílt napját a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. Az érdeklődő diákokat és szüleiket elsőként Kiss Mihály igazgató tájékoztatta, majd lehetőség nyílt az iskolában folyó képzések megismerésére is. Bemutatkoztak tanműhelyeink, szakmáink és az iskolánkkal kapcsolatban álló szakmai partnerek is.
Erasmus + Europass Mobility dokumentum átadás

Erasmus + Europass Mobility dokumentum átadás

2018.12.15
2018.12.14. A Trefort Ágoston Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Erasmus + mobilitási szakmai gyakorlatán részt vett négy csoport résztvevői vehették át 2018. december 14-én a mobilitást záró dokumentumokat a hagyományoknak megfelelően az iskola Nyílt napja keretén belül. 2018.09.28.-10.29. között Máltán négy logisztikai és szállítmányozási tanuló vett részt: Emődi Boglárka Márta, Sánta Bence, Szabó Vanda és Szűcs Erik András. Kísérő tanáruk Lecskó Tünde tanárnő volt. A tanulók raktározási feladatokat végeztek két cégnél. 2018.10.18.-11.16. között Erdélyben, Romániában egy időben két különböző szakmából 3-3 tanuló vett részt Erasmus + gyakorlaton. Bartalus Csaba, Egri Balázs Imre és Kis Dévald erősáramú elektrotechnikus szakmai gyakorlaton, elektromosgép és készülékszerelő tevékenységet végeztek volt diákunk Liker János családi vállalkozásában az SC STATOR AC SR. cégnél Székelykeresztúron. Kísérőjük Kruzsic László és Kasoly Sándor tanár úr volt. Faraga István Martin, Győri Attila, Csicsely Zsolt Miklós az Autogroup-Simo SRL cégnél autószerelő és autóelektronikai műszerész szakmai gyakorlaton vettek részt Székelyudvarhelyen. Kísérőjük Kiss Péter tanár úr volt. 2018.11.03.-12.02 között Szlovákiában Komarnoban öt hegesztő tanuló vett részt a gyakorlaton a SAM hajógyárban: Ágoston Szabolcs, Kozák Dávid, Orbán Gábor, Szűcs Tibor és Valastyán Mihály. Kísérőjük Bohus Mária Magdolna, Tipi Tamás valamint Szűcs László tanár úr volt.
Szent-Györgyisek és a Novembergruppe

Szent-Györgyisek és a Novembergruppe

2018.12.14
Száz évvel ezelőtt,1918. december 3-án alakult az utolsó expresszionista művészeti csoport, a Novembergruppe. A csoport olyan tagokat tudhatott magáénak, mint Wassily Kandinsky, Moholy-Nagy László, vagy Bertolt Brecht.A centenárium alkalmából a BSzC Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium Iparművészeti Tagozatának nyílik divatbemutatóval egybekötött kiállítása a Csabagyöngye Kulturális Központban.Megnyitó: 2018. december 17. (hétfő) 17:00 Mindenkit szeretettel várunk!
Nyílt nap a Szent-Györgyiben

Nyílt nap a Szent-Györgyiben

2018.12.14
2018 december 11-én, kedden tartotta a második nyílt napját a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma.Az igazgatói tájékoztató után az érdeklődők a tanulóink vezetésével megtekinthették a különböző helyszíneket, melyek az iskolánk képzéseit mutatták be. A Kollégiumunkat 9-11 óráig tekinthették meg az érdeklődő tanulók és szüleik. A nyomdaipari, a művészeti, az egészségügyi és a közszolgálati képzéseink keretében érdekes elméleti és gyakorlati órákat tekinthettek meg az érdeklődők.
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015