Felnőttoktatásra jelentkezés
Képzés kereső
Magyar
English
Deutch
Magyar
English
Deutch
Ballagási ünnepség a Vízműben

2018.05.11.

2018. május 5-én 10 órától tartotta meg a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma a hagyományosnak mondható ballagási ünnepségét. A reggel 9 órakor megszólaló csengő végzőseink számára nemcsak az utolsó osztályfőnöki óráról való kicsengetést jelentette, hanem az intézménytől, tanáraiktól, alsóbb osztályoktól való búcsúzkodást is. „Ettől a pillanattól kezdve máig csaknem 736 napot, közel 4416 tanórát töltöttünk el az iskolánk falai között. Ha minden igaz: magyar órán körülbelül 27 ezer percet, matekon 26 ezret, statika órán pedig közel 4800 percet ültünk, – ki-ki vérmérséklete és elkötelezettsége szerint.” – hangzott fel Kasnyik Márton, 12. B osztályos tanuló búcsúbeszédében. Valóban, diákjaink meghatározó éveiket iskolánk falai közt tölthették el, gyarapodhattak mind tudásban, mind erkölcsi nemességben, amely most a végéhez ért. Azonban a ballagás nem csak a búcsúról szólt, a négy év megkoronázásaként a legkiemelkedőbb diákjaink elismerést és jutalmat is kaptak. Idén Bedő Tibor Dániel, 12. D osztályos tanuló vehette át a Vásárhelyi Pál emlékérmet kitűnő tanulmányi eredményéért, az ÁSZÉV bányászati ismeretek ágazat országos döntőjén elért II. helyezéséért, a Pénzsztár országos döntős helyezéséért, ezenkívül általános nevelőtestületi dicséretben is részesült. A Hosszú Szilárd-díjat Csák Bence, 13. E osztályos tanuló érdemelte ki kitűnő tanulmányi eredményéért, az OSZTV vízügyi technikus kategóriában élért II. helyezéséért. A nevelőtestület úgy határozott, hogy a „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntetést 2018-ban Solymosi László, 13. A osztályos tanuló kapja meg. Az Öregdiák Alapítvány díját idén Tóth Alexa, 12. D osztályos tanuló vehette át, aki az ÁSZÉV bányászati ismeretek ágazat országos döntőjén I. helyezést ért el, kimagasló közösségi munkájáért, illetve az Euroscola pályázatban végzett kiemelkedő munkájáért érdemelte ki a díjat. Rajtuk kívül 37 főt kapott pénz- és könyvjutalmat, illetve pólót a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Alapítvány jóvoltából az OSZTV és ÁSZÉV versenyeken elért helyezésekért, a közösségi életben végzett munkájukért, illetve tanulmányi eredményükért.

Gratulálunk a díjazottaknak és sok sikert kívánunk végzőseinknek az érettségihez!

vissza
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314