Felnőttoktatásra jelentkezés
Képzés kereső
Magyar
English
Deutch
Magyar
English
Deutch
Egészségnap a Keményben

2018.10.19.

Zsúfolásig megtelt a tornaterem előtti folyosó érdeklődő diákokkal a Keményben 2018. október 16-án délelőtt. Az ok nagyon egyszerű, mindenkit érdekel saját egészsége és annak megtartásának lehetősége.

A BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában már több mint tíz éve rendszeresek az Egészségnapok. Ezekre mindig meghívást kapnak a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagszervezetei. Az idei tanév első ilyen rendezvényén képviselte magát a Békéscsabai Védőnői Szolgálat, akik egyben a Drogprevenciós Munkacsoport tagjai is, a Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület, és a Békés Megyei Kormányhivatal munkatársai.

Egy külön teremben a 9-10 osztályok képviseletében több mint húsz diák workshopon vett részt, melyet Karácsony Zsolt tartott. A lehetőséget a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány – mely szintén a KEF egyik tagszervezete, – A család mint erőforrás című pályázatából teremtette meg.

Az iskola és a tagszervezetek együttműködése példaértékű. Játékos interaktív formában közvetítettek hasznos információkat és erősítették az egészségmagatartást, hogy egészséggel kapcsolatos szokásaink tartósan segítsék az egészségtudatos életmódot.

Köszönjük diákjaink aktivitását és a szervezetek megjelenését és együttműködésüket.

vissza
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314