Fantasztikus eredmény a kézilabdás Szent-Györgyis leányoknál

2019.05.06.

Április utolsó hétvégéjén rendezték meg Miskolcon a "B" kategóriás Leány Kézilabda Diákolimpia Országos Döntőjét V-VI. korcsoportban. A város majd a megye legjobbjaiként képviselték iskolájukat a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiumát a Szegyás lányok.

A körmérkőzéseken nehezen találta magát a csapat az elején. Az A csoportban Dunaújváros és Fehérgyarmat lányaitól kikaptak 16-13 és 17-14-es eredménnyel. Azonban a harmadik mérkőzésen a debrecenieket legyőzték 5 góllal 18-13-ra, így csoport másodikként játszhattak az 5-8. helyekért. Ezt követően a váciak felett diadalmaskodtak, a 14-9-es eredmény következtében az 5. helyezésért küzdhettek a verseny utolsó napján. Az egriekkel folytatott hősies küzdelem a második félidő végén 15-15-ös eredmény mellett 19 perc 54 másodpercnél 7 méteres dobást ítéltek ellenük, amit a csabai kapus ügyesen kivédett. Ezt követően a büntető párbajban jobbnak bizonyultak a Szegyás lányok, így győzelemmel zárták a diákolimpiát, és megszerezték az ötödik helyezést!

A csapat tagjai:

Juhász Evelin
Demkó Nikoletta
Szokolai Délia
Szerb Kata
Megyeri Edina
Szarka Tábita Esztella
Priskin Andrea
Máris Zoé
Jelenk Vivien
Pelle Dorina Kamilla

A megyei fordulóban részt vett még Rajeczki Szilvia, Kiss Virág, Annus Lilla, Tóth Éva, Komlósi Hajnalka, Balog Viktória.

A csapat edzője Kovács Barbara, mentora Szőke Gábor történelem-földrajz-testnevelő tanár.

vissza
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015