Szeresd a Pingvint!

2020.01.16.

Országos junior Linux rendszeradminisztrátori verseny a Trefortban!

2019.12.12-én iskolánk adott otthont immáron másodszor, a Szeresd a Pingvint! Junior Linux rendszeradminisztrátori verseny döntőjének. A szervezést a Szűcs Sándor Informatikai Alapítvány és az iskola informatikai munkaközössége vállalta magára. A kezdeményezés a Linux operációs rendszer népszerűsítése okán jött létre nem is alaptalanul, hiszen több mint 60 versenyző regisztrált az ország különböző részeiről a rendezvényre. Az egy hónappal korábban megrendezett selejtezőben elért eredmények alapján az első 10 diák kapott meghívást a döntőre. A budapesti, debreceni, hajdúszoboszlói, gödöllői diákok mellett nagy örömünkre egy békéscsabai diák is a döntőbe verekedte magát. Itt már tisztán gyakorlati feladatok megoldásában mérték össze tudásukat a versenyzők. A végső sorrendben két budapesti és egy gödöllői diák került fel a dobogóra. Mind a felkészítők mind a versenyzők részéről pozitív volt a visszajelzés, elmondásuk szerint abszolút HIÁNYPÓTLÓ a rendezvény, és mindenképp a folytatásra biztatták a szervezőket.

vissza
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015