Felnőttoktatásra jelentkezés
Képzés kereső
Magyar
English
Deutch
Magyar
English
Deutch
ERASMUS + vízműs magasépítő diákok részvételével

2019.01.16.

A tavalyi naptári év elején pályázott iskolánk a Tempus Közalapítvány által meghirdetett ERASMUS + lehetőségre, amelynek keretén belül három-három (2019-2020) diák bővítheti szakmai ismereteit Finnországban. Májusban megkaptuk a visszajelzést, miszerint iskolánk is a nyertes pályázók között van. Így diákjaink először 2019. március végén tölthetnek el egy hónapot a Sataedu oktatási intézményben Laczó Szabolcs tanár úr kíséretével. A projekt teljes időtartama 21 hónap, melynek első lépésében a magasépítő szakos diákoknak meg kellett győzniük a háromfős bizottságot, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a szakjukat illetően, illetve magas szintű nyelvtudásukkal rátermettek a feladatra. Első körben egy motivációs levéllel kellett bizonyítaniuk az alkalmasságukat a bizottság előtt, amely 10 fő meghallgatása után (a vezetőséggel egyeztetve) választotta ki a három legmegfelelőbb diákot. Idén Viczián Norbert 13. B, Fabisz Dorina 11. B, és Gerzsenyi Richárd 11. D osztályos tanuló képviselheti iskolánkat, akik angol szaknyelvi, kulturális, szakmai és lélektani felkészítést is kapnak a kiutazásukig.

Gratulálunk és kívánjuk, hogy az 1 hónap alatt minél több ismeretet, tapasztalatot és élményt szerezzenek tanulóink!

vissza
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314