Erasmus+ partnercégek köszöntése a Trefortban

2019.11.04.

A 2019. évi #Erasmusdays programsorozathoz kapcsolódva, október 25-én a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azokat a cégeket, vállalkozásokat látta vendégül, amelyek vállalták, és reményeink szerint a következő időszakban is vállalni fogják, hogy a Trefort iskola külföldi partner iskoláitól tanulókat fogadnak egy hónapos szakmai gyakorlatra.

Az esemény, hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megrendezésre. Az iskola Erasmus+ koordinátoraiban már az előző tanév végén megfogalmazódott annak a gondolata, hogy köszönetet szeretnének mondani azoknak a fogadó intézményeknek, amelyek önzetlenül, térítés nélkül fogadnak külföldi tanulókat szakmai gyakorlatra, és vállalják az ehhez kapcsolódó plusz feladatokat.

Évente 10-15 diák érkezik a Trefort finn, észt és szlovák partner iskoláitól Békéscsabára, hogy 3-5 hetes szakmai gyakorlatot teljesítsenek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a városunkban található cégek, vállalkozások népszerűvé váltak a külföldi tanulók között. A partner iskolák koordinátorai is megerősítik ezt, hiszen diákjaik más európai uniós országot is választhatnának.

A 25-i eseményre kilenc, az elmúlt években a külföldi Erasmus+ diákok fogadásában legaktívabb helyi intézmény kapott meghívást: Az ALFÖLDVÍZ Regionális Vízközmű Zrt.-t Hankó András üzemvezető, a Békéscsabai Médiacentrum Kft.-t Diós Zsolt ügyvezető és a tanulók mentora, Bucsai Ákos műszaki vezető, a Bészer Kft.-t Tóth János ügyvezető, a Kollabor Élménypedagógiai Központot Lipták Linda szakmai vezető, a Körös Autócentrum Kft.-t Tóth Péter András ügyvezető igazgató, az Lbl Fővállalkozó és Szállítási Kft.-t Dr. Pingné Kupkai Éva HR referens, a Linamar Hungary Zrt.-t Parászka Tibor HR igazgató képviselte. A Kleopátra Szépségszalon, valamint a Meszlényi-Autó Kft. képviselője nem tudott személyesen megjelenni.

A vendégeket Kiss Mihály, a Trefort iskola igazgatója köszöntötte, majd Bohus Mária Magdolna tanár, nemzetközi kapcsolatok koordinátora összegezte az iskola Erasmus+ projektjeit, illetve röviden bemutatta a partnercégeket és az ott teljesített szakmai gyakorlatokat. Az elismerő okleveleket Uhljár Erik Róbert a Békéscsabai Szakképzési Centrum kancellárja adta át, aki kiemelte a helyi munkaadókkal való kapcsolat fontosságát és az együttműködés folytatását, kibővítését.

A rendezvénynek határon túlról is érkezett vendége. Pál Elemér igazgató úr a szlovákiai komarnoi Műszaki Szakközépiskola képviseletében csatlakozott a konferenciához. Az iskola segítségével évente két Trefortos tanulói csoport tud Erasmus + gyakorlaton részt venni Komárnóban, de a korábbi években Békéscsabára is érkeztek komárnói tanulók a Linamar Hungary Zrt.-hez. A felvidéki iskola, mint a Trefort kiváló Erasmus+ stratégiai partnere, mellett szintén elismerő oklevelet jutatott el az Erasmus+ munkaközösség a következő külföldi iskoláknak, szervezeteknek:

Tallinn Polytecnic School (Észtország), Sataedu és Careeira (Finnország), Instituto di Istruzione Superiore ’Fermo Corni’ (Olaszország), Autogroup-Simo SRL és SC STATOR AC SRL (Románia), Training Europe (Spanyolország).

vissza
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015