Szent-Györgyis „Spártai tanárok”

2019.09.10.

A BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumának tanári karának sokoldalúságát példázza, hogy két pedagógusa vett részt, és teljesítette sikeresen augusztus 24-én a Lengyelországban, Krynicán megrendezett Spartan Ultra terepakadályfutó versenyt. A verseny annak nehézsége miatt mindössze évente egyszer kerül megrendezésre a Közép-európai régióban. A csodálatos helyszínen nettó 50,5 kilométeres távval, 3235 méteres szintemelkedéssel, és 63 akadállyal kellett a résztvevőknek megküzdeniük, amely táv és szintemelkedés az akadályokkal együtt 53,1 kilométerre és 3497 méterre nőtt. 1144 versenyző vállalkozott a megmérettetésre, elsősorban a környező országokból, de sok más nemzetiség is képviseltette magát.
Az induló 40 csapatból Salgótarjánnal vegyes csapatban a 3. helyezést szerezte meg a békéscsabai csapat. Szőke Gábor 11 óra 34 perces, Dános Mária 11 óra 38 perces idővel futott be.

Ezúton is gratulálunk nekik az elért eredményekhez, amellyel nagyszerű példáját mutatják annak, hogy kitartó munkával minden cél elérhető.

vissza
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015