Befektetés a jövőbe

Mentorlálás a Keményben

Tari Erika
A mentori órák nagyban hozzájárulnak a tanulók szociális kompetenciáinak fejlesztéséhez, a kommunikációs készségek, problémamegoldó készségek és konfliktuskezelési technikák elsajátításához, valamint az együttműködés, kreativitás, empátia fejlesztéséhez.

A tanulók beilleszkedése az osztályba, továbbá az iskolai közösségbe sikeres, szeretnek iskolába járni a gyerekek. Az együttműködés alapjai kialakultak, kiépült a bizalom a gyerekek és a mentortanár között. A tanulók számos rendezvényen vettek részt, többek között az egészséges életmódra nevelés céljából tartott interaktív dohányzás ellenes foglalkozáson, illetve az iskola által szervezett érzékenyítő napon: „Elfogadás – együtt – Közösen”, ahol az előadók a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum lakói, valamint Máté Roland, az M1 riportere voltak.

Az önálló tanulás elősegítése céljából, a tantárgyi fejlesztések mellett különböző versenyeken is részt vettek a gyerekek, a szótárverseny mellett legutóbb matematika versenyre ment a csoportból két tanuló. A tanulmányok mellett a társas kompetenciák fejlesztése is folyamatos. Számos program valósult meg a gyerekek szervezésében, például iskolai Mikulás buli, Valentin Nap, illetve röplabda bajnokság. A szülőkkel rendszeres a kapcsolattartás, együttműködőek és támogatják a gyerekek és a mentor munkáját.

 

Horváthné Szalai Angelika
A mentoráló órák lehetővé teszik a diákok kommunikációs és szociális kompetenciáinak fejlesztését. A konfliktuskezelési technikák javították a diákok egymás közötti kapcsolatait, az osztályközösségben elfoglalt helyük megerősítését. A problémamegoldó készségük is javult, egyre önállóban végzik iskolai tevékenységüket. A diákok szüleivel való kapcsolattartás folyamatos, jól együttműködnek velem, folyamatosan érdeklődnek gyermekeikről.