Hírek
A Magyar Vöröskereszt Oklevelét nyerte el a Szent-Györgyi

A Magyar Vöröskereszt Oklevelét nyerte el a Szent-Györgyi

2020.05.27 - 16:54
Az iskolánk a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma a Magyar Vöröskereszt Dicsérő oklevelét nyerte el 2020-ban.Méltatás: „Az iskola hosszú évek óta ad helyet a területi és megyei elsősegélynyújtó – csecsemőgondozási versenyeinknek. Diákjai aktívan részt vesznek a Hősképző programokban, valamint az imitátorképzésben, katasztrófavédelmi programokban, és a véradásokban is jeleskednek. 2017-ben itt rendeztük meg az Országos Csecsemőgondozó versenyt. Az Iskola vezetése mindig maximális hozzáállással segíti munkánkat. Köszönjük.”
A Trefort tagiskola büszkesége Marton Dávid

A Trefort tagiskola büszkesége Marton Dávid

2020.05.27 - 16:43
A Csaba Metál kérésére elindított járműipari fémalkatrész-gyártó képzésünkre jelentkezve került a Benyovszkiné Kulyka Mónika tanárnő által irányított 9/2-es osztályba. Három éven keresztül volt az osztály meghatározó tagja. Jó humorával könnyen szerzett barátokat, és vált meghatározó személlyé. Szakmai gyakorlati helyén is elégedettek voltak a munkájával. Szakmája iránt szépen lassan kezdet el érdeklődni, és fokozatosan szerezte meg a szükséges elméleti és gyakorlati tudást. Szigeti Sándor tanár úr vezetésével, két országos szakmai napon, és a Miskolci Műszaki Egyetem öntödéjébe is ellátogatott, ahol ráébredt arra, hogy milyen érdekességeket rejteget az öntészet. Elindult a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. Egy megfelelő írásbeli eredmény kellett hozzá, hogy tovább jusson az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi Iparkamara által meghirdetett országos szakmai versenyen. Ahol a gyakorlati vizsgatevékenységből 79%-os, az szóbeli elméleti vizsgatevékenységből 75%-os eredményt ért el, ezzel a teljesítménnyel a komplex szakmai vizsga követelményeit is teljesítette, és mentesült a szakmai vizsga alól. Tervei között első körben szerepel az érettségi megszerzése. Elért eredményeihez gratulálunk, és kellő kitartást kívánunk ahhoz, hogy a kitűzött céljait megvalósítsa!
Vizsga a konditeremben

Vizsga a konditeremben

2020.05.22 - 18:13
2020.05.22-én a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma, labdarúgó és erőemelő sportedző szakára járó tanulók vizsgáztak Marik László Elnök Úr vezérletével. A vizsgák két helyszínen folytak a Szakgimnázium labdarúgó pályáján és Fanatic Body & Fitness Powerben. A labdarúgókat Kiss János, az erőemelőket Dénes József készítette fel a szakmai vizsgára. Osztályfőnökük Baji Lajos Tanár Úr. A tanulók a vizsgát sikeresen teljesítették, gratulálunk, és további sikereket kívánunk a jövőben!Köszönjük a képzést biztosító személyek, helyszínek áldozatos munkáját! A Jamina Se, a Fanatic Body & Fittnes Power, Grosics Labdarúgó Akadémia segítségét. Munka+munka = siker!
Módszertani megújulás és közösségépítés a Keményben

Módszertani megújulás és közösségépítés a Keményben

2020.05.22 - 00:31
Támogatásban részesült a Kemény 2020-as Erasmus+ köznevelési mobilitási pályázata A Békéscsabai SZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma évek óta vesz részt különböző pályázatokban, és nyomon követi az Erasmus+ pályázat kínálta lehetőségeket. Az Erasmus+ programban 2020. február 11-i határidőre benyújtott köznevelési mobilitási pályázatok értékelése nemrég lezárult és a bírálati eredményekről a Tempus Közalapítvány kuratóriuma a felkért szakértők szakmai értékelése alapján döntött. Örömmel és büszkeséggel tölt el minket, hogy a BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma idén is a nyertes pályázók között van. A „Módszertani megújulás és közösségépítés a Keményben” című pályázatunk a több száz beérkezett pályázat közül a 23. helyen került támogatásra, melynek köszönhetően 2021-ben 4 munkatárs mobilitása valósul majd meg. Mindemellett folyamatban van az előző évi – „Keményes tanárok Európában” – köznevelési mobilitási pályázatunk is, amely a járványhelyzet miatt került halasztásra. A projekt koordinátora Tari Erika, angol szakos tanárnő. A pályázattal célunk az iskolánk stratégiájának fejlesztése a nemzetköziesedés területén, a nemzetközi pályázataink összehangolása, valamint az átfogó módszertani megújulás és a szoft készségek fejlesztése. A célországok kiválasztása a jövőbeli mobilitások előkészítésén alapult, ezért a kiválasztott továbbképzések helyszínei elsősorban Németország és Olaszország. A nemzetközi környezetben szerzett tapasztalattal, az elsajátított korszerű ismeretekkel bővülni fog a résztvevők módszertani repertoárja, mely jó példát mutat a jövő generációjának, hangsúlyozva az egész életen át tartó tanulás fontosságát. Reméljük, hogy a jövőben még sok sikeres pályázatot tud megvalósítani iskolánk.
Autószerelő gyakorlati vizsga a Keményben

Autószerelő gyakorlati vizsga a Keményben

2020.05.21 - 10:39
A Békéscsabai SZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában 2020. május 11-én hétfőn sikeres gyakorlati vizsgát tett 22 autószerelő tanuló. Az idén a vizsgaszervezés módosult a központi utasításnak megfelelően a koronavírus járványra való tekintettel. Az elnök Vlcskó Pál szakmai főigazgató-helyettes volt a BSZC-ből, akinek munkáját ezúton is köszönjük. A kamarai képviseletet nélkülöznünk kellett a pandémia miatt, az iskolai képviseletet Ravai Attila tanár úr látta el. A vizsgabizottság munkáját gyakorlati felügyelő tanárok segítették: Óvári Attila, Pallag András, Tamási István és Szegedi János kollégák A vizsga négy műhelyben zajlott. Az előírás az volt, hogy egy műhelyben a tanárral együtt öt főnél több ne tartózkodjon. A tanulók két lépcsőben vizsgáztak: reggel 7.00 órakor kezdett 11 fő és délután 13.00 órakor másik 11 fő. Minden diák három tételt húzott, és a három tétel végrehajtására egyszer két óra és kétszer egy óra állt rendelkezésükre. Mindenki mindegyik műhelyben sikeresen végrehajtotta az előírt feladatot. Még egy megmérettetés vár a fiúkra. Mivel a kontakt érintkezés csökkentése miatt módosult a vizsgaszervezés tematikája, módja, az idei tanévben az OKJ-s szóbeli vizsgák elmaradnak. Így május 28-án írásbeli vizsgát tesznek tanulóink, remélhetően mindannyian sikereset. Ezt követően 5 év középiskolai-szakgimnáziumi tanulmányaik után végzett autószerelők lesznek. Sikeres vizsgát kívánunk Diákjainknak! Babócsai Gábor osztályfőnök, műszaki igazgató-helyettes és Ravai Attila szakoktató, iskolai képviselő
Képesítő bizonyítvány átadás a Szent-Györgyiben

Képesítő bizonyítvány átadás a Szent-Györgyiben

2020.05.18 - 10:50
Rendhagyó módon került sor 2020.05.15-én a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma 13. évfolyamán tanulók képesítő bizonyítványainak az átadására. Az Alkotóházban szakonként (divat- és stílustervező, grafikus, kiadványszerkesztő), másfél méter távolságban, a biztonságot jelentő szájmaszkban, gumikesztyűben és megfelelő fertőtlenítés mellett zajlott képzésünk egyik legfontosabb éves eseménye. A végzősök örömét még a rendhagyó helyzet sem tudta megtörni, hiszen öt év kemény munkájának eredményét kapták kézhez.Gratulálunk a végzőseinknek! Mindenkinek további szép szakmai életutat, sikeres felvételit és jó egészséget kívánunk az egész közösségünk nevében! Visszavárunk Benneteket!
Ismét támogatásban részesült a Trefort 2020-as Erasmus+ szakképzési mobilitási pályázata

Ismét támogatásban részesült a Trefort 2020-as Erasmus+ szakképzési mobilitási pályázata

2020.05.18 - 09:29
A napokban tette közzé a Tempus Közalapítvány az Erasmus + szakképzési mobilitási pályázati ciklus 2020-2022 időszakra benyújtott nyertes mobilitási pályázatainak listáját. A Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a tanúsítvánnyal rendelkező intézmények között a 18. helyen került támogatásra. A nyertes lista szerint a 2020-2022-es időszakra 110 fő mobilitása kap támogatást. Ez a létszám három csoportból tevődik össze: 18 csoportban 70 tanuló és kísérőik, valamint 22 fő szakértő. A pályázatunk nagyobb részét a diák mobilitások képezik, a pályázati időszakban 70 diák kiutazására nyílik lehetőség. A célországok kiválasztásának legfőbb szempontja a magas szintű tudás megszerzésének lehetősége, az üzemi és az iskolai gyakorlat során megszerzett tapasztalatok hasznosíthatósága. A gyakorlatok döntő többsége tényleges üzemi körülmények között történik. Törekedtünk arra, hogy a kiutazók minél több szakterületet képviseljenek. A mobilitások lefedik az elektrotechnika-elektronika, a közlekedés, a gépészet, épületgépészet, valamint az informatika szakmacsoport szakterületeit, 12 szakmában valósulnak meg, melyek a következők: hegesztő, ipari gépész, autóelektronikai műszerész, autószerelő, erősáramú elektrotechnikus, elektronikai technikus, elektromos kisgép és készülékszerelő, villanyszerelő, épületgépész technikus, logisztikai és szállítmányozási ügyintéző, informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus, szoftverfejlesztő- és tesztelő. A projekt megvalósulása hozzájárul stratégiai céljaink eléréséhez a nemzetköziesítési stratégiánkban megfogalmazott céljainkkal összhangban.
Végzősök „Karanténban”

Végzősök „Karanténban”

2020.05.13 - 14:29
2020 március 16-tól a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanulói otthonról vesznek részt az on-line oktatásban. A végzős tanulóink a beadandó portfóliókra és vizsgamunkákra koncentráltak főként, de a bezártság őket is megihlette.Az életérzések, az emberi viszonyok és a tárgyak, mint kifejező eszközök kerültek a fókuszba szakmai ábrázolási feladatokban a 13.G divatstílus és grafikus szakokon. Az előttük álló vizsgákhoz sok sikert kívánunk Nekik!
Trefortos büszkeségeink

Trefortos büszkeségeink

2020.05.12 - 16:48
A koronavírus által teremtett rendkívüli helyzetben nem volt lehetőségünk a hagyományos ballagás alkalmával megköszönni azon diákok lelkiismeretes munkáját, akik az iskolánkban töltött évek alatt versenyeredményekkel és szakmai munkájukkal igyekeztek példamutató Trefortosokká válni. A büszkeség albumunk 2020-ban is számos fényképpel gazdagodott. A következő hetekben egy egymást követő sorozatban szeretnénk bemutatni mindazokat a ballagókat, akikre méltán lehetünk büszkék. Valánszki Krisztofer Céltudatos fiatalember, aki az általános iskolai befejezését követően a villanyszerelő szakma elsajátítását tűzte ki célul. A Balogh Csaba tanárúr vezette 11/5 szakközépiskolai osztály aktív tagja lett. Alapozó gyakorlatát követően, gyakorlati munkahelyén, mestere kihívásokkal teli feladatokkal látta el, melyeket minden pillanatban a legjobb tudása és tapasztalata alapján igyekezett megoldani. Műszaki érzéke, folyamatos érdeklődése és problémamegoldó képessége segítette abban, hogy nagyon fiatalon egy nehéz és tapasztalatokat igénylő szakmában megállja a helyét. Tanulmányai során törekedett a szükséges elméleti tudás alapos elsajátítására is. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny már tanulmányai kezdetétől foglalkoztatta. Érdeklődött a korábbi évek feladatai iránt, a tananyag elsajátításában az ehhez a kihíváshoz tartozó ismeretekkel is igyekezett bővíteni szakmai tudását. Nem volt tehát kérdés, hogy idén elinduljon az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen meghirdetett országos szakmai versenyén. A januárban megrendezett írásbeli fordulót 79%-os eredménnyel zárta, ami korcsoportjában kifogástalan eredménynek számít, hiszen számára a szakma éppen hogy csak megmutatta magát, s az országos versenyen fiatal felnőttek, érettségizettek is megmérettették magukat ebben a korcsoportban. A tovább jutáshoz ez az eredmény ugyan nem volt elegendő, de ennek köszönhetően szakmai vizsgáján az írásbeli feladatsort magas szinten teljesítette. Gratulálunk és további sikeres életutat kívánunk!
Érettségi kesztyűben és maszkban

Érettségi kesztyűben és maszkban

2020.05.11 - 14:14
2020. március 16-án félbeszakadt a tanév. Pedagógus és tanuló egyaránt úgy érezhette, kettétörtek azok az álmok, tervek, elképzelések, melyekre 4-5 éve együtt készültek. Kezdetét vette egy szokatlan helyzet bezártsággal, online tanítással-tanulással. Megszűnt a személyes kontaktus tanár és diák között. A korona vírus hatására elmaradt a szerenád és a hagyományos ballagás is. Most ezeknek minden mozzanata csak gondolatban történhetett meg. Képzeletben díszítettek osztálytermeket, csak otthon tudták felvenni ünneplő ruhájukat, nem ölelhették meg őket barátok, rokonok, elmaradtak a frizura-és virág költemények is. Nem csendülhettek fel a jólismert dallamok, nem búcsúzhattak el az osztálytermektől, az iskola épületétől, nem vethették át vállukon a tarisznyát. Megszakadt ez a mintegy 150 évre visszanyúló gyönyörű szép hagyomány. Mind ezektől függetlenül – és mind ezek ellenére – eljutottunk egy mérföldkőhöz, mondhatni lezárult egy korszak és az életnek egy új szakasza indult el. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az érettségizők számára elérkezett a gyermekkor vége és ezzel együtt a felnőttkor kezdete is. Igen, mivel május 4-én – a pandémiának köszönhetően - rendhagyó körülmények között kezdetüket vették az érettségi vizsgák. A BSzC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának falai közé is megérkezett a kihívás. Már az előkészületekből is látszott, hogy az intézmény mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságos körülmények között kerüljön sor az írásbeli feladatok megoldására. A technikai munkatársak már hetek óta fertőtlenítették a tantermeket, mosdókat, lépcsőházakat, nyílászárókat és azokat az eszközöket, kelléket is, amelyek használhatóak az írásbeli érettségin. Ez a takarítási- fertőtlenítési folyamat természetesen a vizsgák ideje alatt is kiemelt figyelemmel tovább zajlott. A lehető legnagyobb biztonság és nyugalom érdekében – a Kormányhivatalnak köszönhetően - minden érettségiző, valamint felügyelő tanár és technikai dolgozó számára biztosított volt a védőfelszerelés szájmaszk és kesztyű formájában, illetve rendelkezésre állt megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítő szer is. Aki hozott magával saját maszkot és gumikesztyűt, az természetesen használhatta azt. Az osztálytermek 5-6 fő vizsgázó számára lettek berendezve, ennek következtében persze – az előző évek gyakorlatához képest - megnövekedett a felügyelő tanárok szükséges létszáma is. A közismereti tantárgyak írásbeli vizsgáira a diákok közül néhányan - családjukat féltve - talán nagyobb izgalommal érkeztek, mint tették volna azt „rendes” körülmények között. Örvendetes azonban, hogy mind ezek ellenére 106 fő minden gond nélkül megérkezett a megmérettetésre, és csak 1 fő volt, aki nem élt a lehetőséggel, de ő sem betegség, hanem családi okok miatt. A maszkban való írás kissé nehézkes volt számukra, mivel korlátozta a látást, - főleg a szemüvegeseknek nehezítette az életét - de viselése dolgozatírás ideje alatt nem volt kötelező. Az írásbelik végén megkönnyebbülve adták be „műveiket” és e sorok megjelenésekor már az informatika, a turisztikai ismeret, a vendéglátóipari ismeret és a kereskedelmi ismeret vizsgákra készülnek. Reméljük, az a tudás és ismeret, amelyet tanáraik átadtak nekik, és ők szorgalmasan elsajátítottak, előbb vagy utóbb, de bőségesen megtérül majd. Sok sikert kívánunk nekik az elkövetkezendő napokra is!
Érettségi a Keményben

Érettségi a Keményben

2020.05.09 - 14:25
A közismereti tárgyak érettségi vizsgái országszerte lezajlottak a héten, így a BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában is. Diákjaink régóta készültek erre az eseményre, több, mint egy hónapja csak otthon, a kialakult járványhelyzet miatt. Nevükben is köszönet a tanároknak, oktatóknak az online térben nyújtott segítségért. Sokukra jótékony hatással volt ez az önállóbb felkészülés. Pihentebbek, nyugodtabbak, koncentráltabbak voltak, mint az előző évek végzősei. Az idén érettségizők napirendjüket maguk oszthatták be, ha éppen nem volt órájuk. Bár a vizsga előtt többen izgultak, ami érthető is, ez azonban egészséges vizsgadrukk és feszültség volt, amely az érettségi komolyságának szólt. Több diákunk egy-egy tárgyból emelt szintű vizsgára is készült. Hétfőn korábban, de a többi nap is időben érkezett minden tanuló, figyelembe véve az előkészületekhez szükséges plusz időt. Türelemmel, az érintkezési távolságot betartva várták meg, hogy a bejáratnál az előírásoknak megfelelően lefertőtlenítsük a kezüket. Ezt követően gumikesztyűt, majd azt felvéve szájmaszkot kaptak. Csak ezután mehettek fel a tanulók a számukra kijelölt tantermekbe, ahol a táskákból való kipakolás után csendben, a helyükön meghallgatták a tájékoztatást, majd várták, hogy elkezdődhessen a vizsga. A vizsga előtt és alatt diákjaink feltűnően nagy önfegyelemmel, koncentrálva, csendben várakoztak, majd dolgoztak. Ahhoz, hogy a tárgyi feltételek adottak legyenek a vizsgákhoz, sok ember összehangolt munkája kellett. A törvényi előírásnak megfelelően, sőt még annál is nagyobb biztonsági teret hagyva lettek előzetesen elhelyezve a székek és a tanulói padok. Emiatt a korábbi évekhez képest most kétszer annyi teremben vizsgáztak tanulóink. Így annyival több tanár is kellett a felügyelethez. Hetekkel ezelőtt elkezdődött az újratervezés, szervezés, beosztás, takarítás, fertőtlenítés. A tisztítószereket, védelmi eszközöket időben, a szükséges mennyiségben megkaptuk a Kormányhivataltól és a fenntartó Békéscsabai Szakképzési Centrumtól. Köszönet érte. Önzetlen munkájukat ezúton köszönjük a vezetőknek, a felügyelő tanároknak és minden kollégának, aki az érettségi előkészületeiben és lebonyolításában részt vett. Hálásak vagyunk Andelic Bea iskolavédőnőnek, aki a reggeli indításnál segédkezett, hogy minden egészségügyi előírásnak megfelelően járjunk el. A jövő héten néhány diáknak földrajz, informatika és belügyi rendészet vizsgája lesz. A csütörtöki napon pedig a szakgimnáziumi követelményeknek megfelelően szakmai érettségi vizsgát tesznek tanulóink. Idén kivételesen csak írásban. A szakmai vizsgák az autószerelők gyakorlati vizsgáival kezdődnek meg hétfőn. Kedves Diákok! Sok sikert! Eredményes vizsgát kívánunk Nektek!
A „Szakma Sztárja” már vizsga előtt

A „Szakma Sztárja” már vizsga előtt

2020.05.08 - 09:08
Kiemelkedő szakmai versenyeredmények a Keményben Az idei tanévzárás sok tekintetben másképp alakul az elmúlt évekhez képest. Nincs ez másképp a tanulmányi versenyek tekintetében sem. Tanulóink a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában nagy lelkesedéssel készültek a Szakmasztár, -korábbi években Országos Szakmai Tanulmányi Verseny- megmérettetésére. A verseny minden szakmában írásbeli versenyrésszel kezdődik, melyet helyben bonyolítanak le. Szerencsére ez még a koronavírus járvány előtt, vagy mindenesetre a korlátozó intézkedések bevezetése előtt megtörtént. Két szakmában három tanulónk jutott tovább a válogatóba. Harangozó György István Autótechnikus, Nagy Levente és Szekera Tamás Autószerelő szakmában. (György és Levente rutinos versenyzőknek számítanak. György 2018-ban országos második, míg Levente 2019-ben országos első helyezést ért el az ÁSzÉV-en). Aztán jött a vírus. Egyes szakmákból még megtartották a válogatókat, más szakmák esetén erre már nem volt idő. Ez történt a mi iskolánk esetében is. Autótechnikus szakmában Harangozó György István igen szép eredményeket ért el a Budapesten megrendezett válogatón. Írásbeli eredménye 78%, szóbeli felelete 80%, míg gyakorlati tevékenysége 65%-os értékelést kapott a szigorú versenybizottságtól. Így György mentesült a teljes szakmai vizsga letétele alól. A két Autószerelő tanuló versenyénél sajnos a válogató elmaradt, így az esetükben csak a 75,5%-os és a 70,5%-os írásbeli versenyeredmények válthatók be vizsgapontokra, de ez is nagy könnyebbség a tanulók számára. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak, Ravai Attila és Szegedi János szakmai elméleti és gyakorlati oktatóknak! Babócsai Gábor igazgatóhelyettes Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma
KÓSOS TABLÓK 2019/2020

KÓSOS TABLÓK 2019/2020

2020.05.07 - 13:40
A 2019/2020-as tanév végén sajnos nem volt, nincs lehetőség arra, hogy a BSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája végzős osztályainak a tablóit megcsodáljuk a városban sétálva, a kirakatokat nézegetve. Ezért úgy gondoltuk, hogy itt nyitunk egy kirakatot, ahova feltöltjük az elkészült tablókat.Az érdeklődőknek jó nézelődést, végzőseinknek sikeres vizsgákat, mindenkinek jó egészséget és kitartást kívánunk!
Kedves Szülők, Kollégák, Érdeklődők!

Kedves Szülők, Kollégák, Érdeklődők!

2020.05.05 - 15:35
Ebben az évben is lehetőség van az adók 1%-ának felajánlására. Iskolánkban működik a Sokoldalú Szakképzésért Alapítvány. Az alapítvány tevékenységei: - a szakmai és egyéb versenyekben résztvevő tanulók és tanulócsoportok és felkészítőik támogatása, - az iskola szakmai munkájának támogatása, - az alapítványi díj létrehozása - szorgalom és közösségi munka alapján - a szakképzős osztályok számára, - belső diákpályázatok támogatása, - hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, - az iskola tárgyi eszközeinek fejlesztése, - egészséges életmód, biztonságos közlekedés, környezeti nevelés és ezek megvalósítása. Adja nekünk adója 1%-át! Köszönjük a segítő szándékot és a támogatást!

ÍGY BALLAG A KÓS 2020-BAN

2020.05.05 - 14:04
 
KÉSZÜLÜNK A RENDKÍVÜLI ÉRETTSÉGIRE A KÓSBAN IS

KÉSZÜLÜNK A RENDKÍVÜLI ÉRETTSÉGIRE A KÓSBAN IS

2020.05.05 - 13:53
Fokozott figyelemmel készülnek a BSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozói az írásbeli érettségi vizsgákra.A vizsgatermekbe való beosztást is az előírások szerint készítettük el, a termek berendezve várják a vizsgázókat, ügyelve a megfelelő távolságra és a többi egészségügyi előírásra. A maszkok a Kormányhivatalnak, a kesztyűk és kézfertőtlenítők a Békéscsabai Szakképzési Centrumnak köszönhetően állnak a vizsgázók és a vizsga lebonyolításában részt vevő dolgozók rendelkezésére.Tudjuk, nehéz volt tanulóinak is az elmúlt másfél hónap, de nagyon reméljük, hogy ilyen körülmények között is sikerül a maximumot kihozni magukból. Mindenkinek sikeres vizsgát, tudásának megfelelő feladatsorokat kívánunk!Szeretettel várjuk hétfőn 7.30-tól a vizsgázókat!
Három nap az E-Sport jegyében a Trefortban!

Három nap az E-Sport jegyében a Trefortban!

2020.05.05 - 13:40
"Maradj otthon és mi elvisszük neked a versenyt” címmel második alkalommal hirdettünk számítógépes játék versenyt a Trefortban. A II. Trefort E-Sport Napon kinyitottuk iskolánk virtuális kapuit, hiszen a kialakult járványhelyzetben iskolától függetlenül a békéscsabai diákságot vártuk versenyünkre. A Hearthstone nevű kártyajáték, a League of Legends világában az Idézők Szurdokában és a Counter Strike Global Offensive virtuális játékterében mérkőztek meg a fiatalok. A versenyek a Trefort E-sport Discord szerverén keresztül voltak lebonyolítva, s idén először Twitchen keresztül is élőben követhető volt, amit a Trefort diákjai, illetve egy-két versenyző kommentált. A három napos megmérettetésben közel 70 versenyző vett részt. Győztesek: League of Legends: I. Diamond=challenger Tuska Ádám Szabó Dániel Gáspár Levente Sándor Martin Papp Gergő Márk II. Lunatic Five (legjobb iskolai csapat) Kocsor Sándor Sári Csaba Budai Dániel Baracsi László Csicsely Gergő III. Alpha Fallen Angels Botos Kristóf Kovács Zoltán Bohus Tamás Pintér Botond Rajos Roland Hearthstone: I. Molnár Dániel II. Mazula Martin Mihály, Tuska Ádám III. Marczinka Alexander Counter-strike: I. Hurkák Nagy-Salamon Gergő Bárány Balázs Diósi Dániel Balassa Botond Horváth Zsolt Gábor II. RevasT Kálmán György Gergő Belanka Norbert Molnár Milán Obuch Richárd Ádám Patrik III. Nindzsák Pizsamában Csuka Viktor Kakas Gergő Marczinka Alexander Zimonyi Dániel Patrik Dékány Dániel Ferenc  
BALLAGÁS A SZENT-GYÖRGYIBEN

BALLAGÁS A SZENT-GYÖRGYIBEN

2020.04.30 - 11:34
Kedves Végzősök! Bár már szeptembertől tudatosodott bennünk, hogy mi leszünk a ballagtató évfolyam, mi leszünk azok, akik kicsinosítják az osztálytermeiteket, akik ott állnak majd a padok mögött, amikor utoljára végigjárjátok az iskolát.Nos, az élet átírta ezt a forgatókönyvet és elmarad a ballagás. De hogy érezzétek, nem feledkeztünk meg Rólatok, készítettünk számotokra egy kis ballagási összeállítást. Mi most így búcsúzunk… Fogadjátok szeretettel a 11. évfolyamtól!
A sport szerepe az életünkben

A sport szerepe az életünkben

2020.04.29 - 11:05
Azt hiszem, mindenki egyetért velem, ha azt mondom: a sport támogatja a boldogabb, egészségesebb életet. Mindegy, hogy tornász, futó vagy éppen bokszoló vagy. A lényeg, hogy legyen valami, amit szeretsz csinálni. A különféle sportok hozzájárulnak a testi és mentális egészséghez. Úgy gondolom, hogy ez teszi teljessé az életünket. „Sportolás fél egészség”, tartja a mondás. Ezzel szinte teljes mértékben egyet tudok érteni. Ha van egy sport, amit szeretsz csinálni és idővel fejlődsz is benne, egyre jobb vagy, akkor abban a pillanatban még erősebb lesz a sport iránti vonzalmad és a motivációd.A jelenlegi helyzetre való tekintettel bezártak azok a nyilvános sportintézmények, ahol eddig a napi rutinunk volt sportolni. Sok ember pánikba esett ennek következtében, hogy nem lesz hol „űzniük” a szeretett mozgásformájukat. Kérdem én: mi oka a pániknak? Rengeteg lehetőség van, amiből még választhatunk. Otthon is sokféleképpen meg tudjuk oldani, hogy tovább csinálhassuk, amit befejeztünk a termekben. Egy kis kreativitással mindenki ugyanúgy haladhat, ahogy eddig. Ha például a konditeremben súlyokkal dolgoztál, itt az ideje kipróbálnod a saját testsúlyos gyakorlatokat. Ha például bokszolsz, akkor talán fejleszthetnéd magad gyorsaságban árnyékbokszolással. Rengeteg lehetőség van még, csak kicsit gondolkodnunk kell. Viszont van olyan sportág, amit tényleg nem lehet otthon csinálni. Az ilyeneknél én azt mondom, hogy most sem kell kétségbeesni. Talán kipróbálhatnátok egy másik sportágat, és abban fejleszteni magatokat. Ki tudja, talán jobban megszeretitek azt a mozgásformát, mint az előzőt.Minden ember okkal kezd el sportolni. Úgy gondolom, hogy a sport ott van neked, amikor nehéz időkön mész keresztül. Legyen bármi, amit le kell küzdened, mindig ott lesz neked, hogy segítsen és jobb embert faragjon belőled.Írta: Fehér Ádám 12.A2020. 04. 27.
Vízügyi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen

Vízügyi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen

2020.04.29 - 10:59
arattak győzelmet a vízműsök2020. április 23-án - a körülmények ellenére is - megrendezték a vízügyi OSZTV döntőjét. Iskolánk négy tanulója (Balogh Levente, Fegyver Gábor, Lucz Richárd, Szabó Tamás) jutott a döntőbe, így csütörtökön online is számot adhattak tudásukról. A döntőben gyakorlati feladatokat kaptak, illetve egy szóbeli tételt kellett ismertetniük. A feladatokat az internet segítségével digitálisan kapták meg, kidolgozták, majd skype-on feleltek a versenybizottság előtt. A diákoknak ismertetniük kellett, hogyan oldották meg a feladatot, illetve a szóbeli témáról szakmai értekezést folytattak a bizottság tagjaival. Immáron hagyomány, hogy a Békéscsabai SzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiumának diákjai előkelő helyen végeznek, hála Virág Mihály tanár úr kitartó és gondos felkészítő munkájának. Most sem volt ez másképp. A 12 döntőbe jutott versenyző közül Szabó Tamás első, Fegyver Gábor második, Lucz Richárd ötödik, Balogh Levente pedig hatodik helyen végzett. Ezzel az eredménnyel a tanulók megszerezték a technikus bizonyítványukat is, azaz ők osztálytársaikhoz képest már április 23-án vízügyi technikusok lettek!Ezúton is szívből gratulálunk nekik, méltán lehetünk büszkék tanulóinkra! Martinák Judit
Szent-Györgyis tanár lett Békéscsaba Kiváló Pedagógusa

Szent-Györgyis tanár lett Békéscsaba Kiváló Pedagógusa

2020.04.29 - 10:58
Az idei évben több évtizedes elhivatott szakmai munkájával Novák Attila, festő, performer, a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma iparművészeti tagozatának tanára is megkaphatta a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa megtisztelő elismerést.Szarvas Péter Polgármesteri hatáskörben, a Közgyűlés döntési jogkörét ellátva hozott döntést arról, hogy 2020-ban Pedagógus Napon kik vehetik át a megtisztelő Békéscsaba Kiváló Pedagógusa elismerést. Novák Tanár Úr már sok éve számtalan tanuló mentora és példaképe, iskolánk sokoldalú pedagógusa, kiváló kolléga. Ezúton is kívánunk Neki további szép sikereket!

Egy Szent-Györgyis osztályfőnök üzenete.

2020.04.24 - 11:15
„Régen utáltam a reggeleket. Most ez a kedvenc napszakom. Nincs kapkodás, csak nyugodt ébredés. Lassú kávék, lassú lélegzetek, lassú mozdulatok. Aztán nyolc óra, jönnek a srácaim discordon a Morning Show-ra, és mint megannyi hangszer megannyi hangja, zene születik harminc jó reggelt után. A nap fénypontja. Olyan sokféle a hangjuk! Vannak csilingelők, mélyen búgók, könnyű gyorsak, lassú ritmusosak. Álmosak, határozottak, üdék, csendesek, harsányak. Vannak napok, mikor a beszélgetés moll, máskor dúrban jönnek a hangok. Március 16 óta minden munkanapon beszélünk. Egymillió közül felismerném a digitális hangjukat is. Nekik küldöm ezt a dalt. Ők az én szimfóniám. ❤️” (Kaposvári Zsuzsanna tanárnő, a 10.D osztályfőnöke BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma)  
Virtuális szülői értekezlet a Trefortban

Virtuális szülői értekezlet a Trefortban

2020.04.23 - 11:17
A koronavírus által teremtett helyzetben is fontosnak tartottuk, hogy első kézből nyújtsunk tájékoztatást az iskolánkba járó diákok szüleinek. 2020. április 22.-én délután digitális szülői értekezletre majd fogadóórára vártuk az érdeklődőket a Trefort Discord szerverére. Az eseményt nagy érdeklődés fogadta a szülők körében. Üdvözölték a lehetőséget, miszerint a kérdéseikre választ kaphattak, s lehetőségük volt a szaktanárokkal is egyeztetni a gyermekük iskolai tevékenységével kapcsolatban.
Költészet napja a Szent-Györgyiben

Költészet napja a Szent-Györgyiben

2020.04.23 - 09:35
Digitális oktatás keretei között emlékeztek meg a magyar költészet napjáról a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanulói. A humán munkaközösség egy online kvízzel biztatta a diákokat, hogy a húsvét mellett minél többen gondoljanak szombaton -április 11-én - a magyar költészet napjára. József Attila élete és költészete több diákot is tettre sarkallt, és így az ő jutalmuk irodalom 5-ös lett! Voltak, akik fotókat is küldtek kedvenc versükről, vagy verseskötetükről: kedvenc verseikkel készítettek szelfiket.
Napi tervező a Keményesektől

Napi tervező a Keményesektől

2020.04.22 - 10:05
El vagy veszve a digitális oktatásban? Segítünk! Tervezd meg a napodat! A BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában a 12. osztályos logisztikai és szállítmányozás ügyintézők a projekttervezés több formáját megismerik Vezetés, szervezés órán. Az ott megismert Gantt diagramm egy egyszerűsített változatát használták fel a napi tervezésükhöz. A készítő gondolatai: "A Minner egy gazdasági hírportál. Rengeteg vállalkozási ötlettel és sok fizetős tananyaggal. De rengeteg ingyenes marketing anyagot is tartalmaz, hogy egy vállalkozásnak, hogy kéne ezeket csinálni, mik a leggyakoribb hibák stb. Szeretem olvasni, mert inspirál és engem ez a terület érdekel. Szeretnék majd a közeljövőben vállalkozást indítani, ezért olvasgatom, hogy addig is tanuljak." Letölthető dokumentumok: Gantt diagram napi-rácsvonalakkal.xlsx Gantt diagram napi-rácsvonalakkal.pdf Gantt diagram napi-rácsvonalakkal.jpg
ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MEGSZERVEZÉSE

ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MEGSZERVEZÉSE

2020.04.18 - 10:25
Kedves Tanulók, Kedves Szülők, Kedves Kollégák! Megjelent a veszélyhelyzet során az érettségi vizsgák 2020. május–júniusi vizsgaidőszakban történő megszervezéséről szóló 119/2020. (IV. 16.) Korm. rendelet, amely megjelent a Magyar Közlöny 2020. évi 77. számában, megtekinthető a következő weboldalon: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/904cadd30854e61a1059a006f04a46fde911e929/megtekintes A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: Az érettségi vizsgatárgyak szóbeli és gyakorlati vizsgarészei NEM KERÜLNEK MEGSZERVEZÉSRE. Ha a vizsgázó az igazgató – szakértői bizottság szakvéleményére alapozott – döntése alapján az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tehet, akkor számára a SZÓBELI VIZSGÁT MEG KELL SZERVEZNI. Középszintű írásbeli vizsga esetén, ha a vizsgázó írásbeli teljesítménye elérte a tizenkettő százalékot, de nem érte el a huszonöt százalékot, SZÓBELI VIZSGÁT TEHET. Az ELŐREHOZOTT érettségi vizsgák megszervezésére nem kerül sor, a benyújtott vizsgajelentkezéseket az Oktatási Hivatal törli. Ha a vizsgázó az érettségi vizsgán nem jelenik meg, vagy a projektmunkáját határidőre nem nyújtja be, a javító vagy pótló vizsgára való utasításától el kell tekinteni, VIZSGAJELENTKEZÉSÉT TÖRÖLNI KELL. A vizsgázó KÉRHETI az elfogadott VIZSGAJELENTKEZÉSÉNEK TÖRLÉSÉT VAGY MEGVÁLTOZTATÁSÁT (pl. emeltről középszintre). A kérelmet 2020. április 21-ig lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő. A kérelemmel kapcsolatos hiánypótlásnak nincs helye. (Az Oktatási Hivatal honlapján lesz formanyomtatvány, amint megjelenik közzétesszük) Az időpontokról a tagiskolák fogják tájékoztatni a tanulókat (a rendeletben szerepelnek a dátumok).
Sulibezárás után online főzés

Sulibezárás után online főzés

2020.04.18 - 09:44
A BSzC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája sajnálatos – de nagyon is szükséges – bezárása miatt megváltoztak a körülmények és megváltoztak a tanítás-tanulás módszerei is. Távoktatásban főzni? Na, az lehetetlen – gondoltuk néhányan még nemrégiben. De mostanra kiderült, hogy nagyon is lehetséges. A siker hozzávalói: egy elhivatott szakoktató, lelkes szakácstanulók, segítő-támogató hozzáállású család és a kamra mélyén várakozó alapanyagok. Eme receptet alkalmazta Szigetvári Péter szakoktató, valamint a 11/6 és a 11/7 osztály végzős tanulói. A vizsgájuk előtt álló diákok, oktatójuk útmutatása alapján, otthonukban a következő ételeket készítették el: Brokkoli krémleves bacon-chips és kruton, Sertésborda Hentes módra és burgonya hab, valamint Créme brulée. Az itt látható fényképek hűen tanúskodnak a tanulók ügyességéről és szorgalmáról. Remélhetőleg a családtagok is elégedettek voltak és az utolsó „morzsáig” mindent jóízűen elfogyasztottak.
Sulibezárás után sem dőlt dugába az oktatás

Sulibezárás után sem dőlt dugába az oktatás

2020.04.15 - 17:58
A BSzC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája KSZ11/9 osztályának cukrász tanulói szeptember óta ismerkednek leendő szakmájukkal. A jelenlegi helyzetben – az iskola bezárása miatt – legutóbbi tanóráikon sajnos nélkülözniük kellett a tágas, világos és modern eszközökkel felszerelt tanműhely nyújtotta lehetőségeket. De senki nem esett kétségbe! Leleményes tanáruk - Grószné Hegedűs Ibolya - irányításával online cukrász gyakorlaton vettek részt. Otthonuk falai között, a családi konyhában ténykedtek és oktatójuk videós bemutatója alapján brióst, mákos és diós, kakaós, fahéjas kelt tekercset sütöttek. Mindenki lelkesen kevert-kavart, dagasztott és nyújtott. Egyikük kamrájából hiányzott az élesztő, de – helyesen – nem kezdett el boltról-boltra járkálni miatta, hanem a fellelhető alapanyagokból kreatívkodott. Így került ki kezei közül egy mutatós és bizonyára finom, oroszkrém torta, továbbá néhány képviselő fánk és mignon. Hozzáállásukért, szorgoskodásukért mindenképpen dicséretet érdemelnek és reméljük, hogy a tanárnő szép osztályzatokkal honorálja majd elvégzett munkájukat.
A KOLLABOR segítette a Szent-Györgyis tanulókat

A KOLLABOR segítette a Szent-Györgyis tanulókat

2020.04.15 - 09:17
Számítógép adományokat kapott a KOLLABOR Természettudományos Élményközponttól 2020.04.09-én a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma két diákja. A gépek az online tanulást, a szakmai vizsgára való felkészülést segítik olyan családokban, ahol hiány volt az eszközökből. Tanulóink nagy érdeklődéssel vesznek részt a KOLLABOR által szervezet érdekes foglalkozásokon, ezúton is köszönjük a segítségüket.
Szent-Györgyis fotósok sikere

Szent-Györgyis fotósok sikere

2020.04.15 - 08:33
53. Országos Középiskolai Fotópályázaton a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma két diákja kiválóan szerepelt. A kiállításra a 88 legjobb képet választotta ki az elismert fotós szakemberekből álló zsűri. Kremzer Mira 9.g osztályos Művészeti és Médiafotográfus szakos tanuló Madarak sorozatát KÜLÖNDÍJBA részesítette a zsűri, az Alföld című fotójával még bejutott a kiállítók közé. Molnár Dorina 10.g osztályos fotós két munkáját az Anna és a Fresh ítélte úgy a zsűri, hogy kiállításra kerüljön. GRATULÁLUNK!!!!!
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015