Keményes díjazottak a Kodolányi ösztöndíj pályázatán

2020.03.24. - 22:09

A Kodolányi János Egyetem az EFOP-3.4.4-16-2017-00001 „Pályaorientáció és felkészülés az intelligens szakosodás szakmáira” nevű projekt támogatásával ebben a tanévben is meghirdette Diákkutatói és Diákösztöndíj elnyerésére pályázatát középiskolás diákok részére.

A korábbi évekhez hasonlóan a BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumának diákjai szép számban vettek részt a kiírásnak megfelelően a versenyen. A kutatói pályázatban 14 tanuló, míg az ösztöndíj pályázaton 6 tanuló dolgozott Ollár Aurél és Ollárné Tatár Mária segítségével. A kutatói pályázatban saját kutatási anyagra támaszkodva kellett megközelíteni egy természettudományos témát, míg az ösztöndíj pályázatra eddig elért sport, vagy tanulmányi, vagy kulturális eredmény bemutatásával lehetett pályázni.

Az igen népes mezőnyben a diákjaink a következő eredményeket érték el:

A Diákkutatói Pályázaton

A Diákösztöndíj Pályázaton

A szervezők ezen kívül minden pályázót könyvutalvánnyal jutalmaztak.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!

vissza
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015