Hírek
A protokoll varázsa a Keményesekre

A protokoll varázsa a Keményesekre

2019.02.14
2018. február 12-én a Csabagyöngye Kulturális Központban az Egyensúly AE Egyesület és a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. meghívására 25 keményes diák 4 tanár kíséretében fantasztikus előadáson vehetett részt. Görög Ibolya a protokoll nagyasszonya három órán keresztül varázsolta el hallgatóságát, és mesélt szórakoztatóan a protokoll világáról. A diákok tetszését is elnyerte az előadó karizmatikus személyisége, de emellett a kommunikáció alapjai, vezetési ismeretek, üzleti kommunikáció tantárgyakhoz a szakmai vizsgán, és mindennapi életben jól hasznosítható tudást kaptak. Az előadás után dedikálás következett, ahol kötetlen beszélgetésben is része lehetett a szerencséseknek.
Fiatal alkotók a Vízmű kollégiumában

Fiatal alkotók a Vízmű kollégiumában

2019.02.13
2019. február 6-án, 16 órakor a Sorsfonó Önismereti Egyesület meghívására a Gyökértől a Koronáig című kiállítás-megnyitón vettünk részt, melyen a Békéscsabán élő és tanuló középiskolás diákok plakettmunkáit láthattuk. A fiatalok önismereti és alkotónapokon fogalmazták meg a családjukból származó értékeiket, majd szimbólumok formájában festették meg ezeket. A megnyitón a fiatalkori családismeretről Galambosné Varjó Blanka családterapeuta, az alkotás és a lelki egészség kapcsolatáról Kiss György Ádám, a magyarországi playback-színház mozgalom megálmodója, ötletgazdája és elindítója beszélt néhány szót. A kiállított művek zsűrizésre is kerültek, akikből Piskolty Tiborné playback-zenész és Mikóczy Erika újságíró szakmai díjazottakat választott ki. A közönségdíj sorsáról a többi résztvevővel együtt mi dönthettünk. Büszkeség és meghatódottság töltötte el a szívemet, amikor meghallottam, hogy az első díjat Zlinszki Gréta, kollégiumunk vízműs diákja, 10. B osztályos tanulója kapta meg Vidra című alkotásával. A képén két vidrát láthatunk, akik fogják egymás kezét elalváskor, hogy ne sodródjanak el egymástól. Jutalma egy könyvutalvány volt. Somogyi Fannira is – habár helyezést nem ért el – méltán büszkék lehetünk, alkotására ugyanis a szeretet és a kedvesség a jellemző, ahogyan jellemére is. A rendezvényt színesítette az Élményszínház és a Sorsfonó Társulat közös playback-színházi előadása, ahol a nézők családtörténetei jelentek meg a színpadon. Úgy érzem, hogy az alkalom segítségével jobban megismerhettem diákjaimat. Köszönöm, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek és együtt tölthettük ezt a két órát ezzel a tudatos és értékőrző ifjúsággal! Bikfalvi Etelka
Sakkban (is) jeleskednek a vízműsök

Sakkban (is) jeleskednek a vízműsök

2019.02.12
Az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdette meg azt a Sakk Diákolimpiát, amely 2019. február 9-én (szombaton), Gyulán került megrendezésre, és amelyen iskolánk is képviseltette magát. Az alkalmon eredményesen szerepeltek 10. E osztályos diákjaink, méghozzá az egyéni verseny kategóriájában. A lányoknál Mravik Gabriella 1. helyen végzett, míg a fiúknál Juhász Árpád a 2. helyet, Jámbor Sándor pedig a 3. helyet szerezte meg. Az 1. helyen végző Mravik Gabriella így részt vehet az országos döntőn, amelyet Miskolcon rendeznek meg 2019. 04. 05. és 07. között. Gratulálunk tanulóinknak! Szépné Fejér Dina
GINOP-6.2.3-17-2017-00027 azonosítószámú „Az eredményes békéscsabai szakképzésért

GINOP-6.2.3-17-2017-00027 azonosítószámú „Az eredményes békéscsabai szakképzésért

2019.02.11
Február 6-án a BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumából 6 fő a 9/A és 6 fő a 9/C tanulója a Békéscsabai Jókai Színházba látogatott, ahol Szente Béla Szárnyad árnyékában című történelmi darabját tekinthette meg Seregi Zoltán rendezésében. Az előadás Békéscsaba újratelepítésének háromszázadik évfordulójára emlékezik. A történelmi háttér a török kor utáni Magyarország, ahol a XVIII. században a teljesen gazdátlanná vált területeken megindul a tudatos betelepítés és a spontán betelepülés. A darab főhőse három Hont vármegyei, felvidéki fiatalember, akik elindulnak szerencsét próbálni, felkutatni a Dél-Alföld adta lehetőségeket. A színmű példát mutat kalandvágyból, hazaszeretetből és vallási toleranciából, hiszen az ígéret földje, ez a Csaba nevű hely, ahol békében élhetnek egymás között magyarok és szlovákok, függetlenül attól, hogy katolikusok, evangélikusok vagy esetleg reformátusok. A gyerekek élvezték az előadást, közülük sokan most először jutottak el a színházba. Számukra az életszerű jelenetekkel sokkal inkább élményközelivé vált a történelem, mint ahogy azt a tankönyvek száraz oldalai mutatni képesek.
Diákhírvívő program a Keményben

Diákhírvívő program a Keményben

2019.02.11
A belügyi rendészeti oktatás keretében a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában intézményünk két volt diákja tartott beiskolázási tájékoztatót. Sok éves hagyomány a Keményben, hogy visszavárjuk volt diákjainkat egy kis beszélgetésre, élménybeszámolóra az érettségit vagy a szakmai vizsgát követően, amivel élnek is sokan. A kötetlen beszélgetés mellett gyakran az is előfordul, hogy új iskolájukat, pályájukat mutatják be a jelenlegi diákoknak rendhagyó órákon. Így történt ez 2019. február 4-én is, amikor iskolánk két, volt végzett diákja, Farkas Ivett Nelli és Galát Ákos új iskolájukról, a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumról tartottak beiskolázási tájékoztatót a Diákhírvivő program keretében. A belügyi rendészeti ismeretek fakultáción tanuló diákoknak bemutatták az iskolát, ismertették annak felvételi tájékoztatóját, eközben a saját élményeikről és tapasztalataikról is beszéltek. Egy kisfilm segítségével az összes rendészeti szakterületről, többek közt a rendőr tiszthelyettes szakképesítésről is tájékozódhattak diákjaink.
Kulcson, a magyar szélenergia

Kulcson, a magyar szélenergia

2019.02.11
kulcstelepülésén jártak a vízműsök A fluidumkitermelő technikusok órarendjében „Energetikai berendezések” és „Energetikai mérések” néven szerepelnek azok a tantárgyak, amelyek a megújuló energiákkal hivatottak foglalkozni. Megújulóknak nevezzük azokat az energiafajtákat, amelyek egy adott földrajzi térben hellyel-közzel mindig rendelkezésre állnak, s újra is termelődnek. Ide sorolhatjuk a nap-, a szél-, a geotermikus és a vízenergiát, valamint a különféle biomasszákat is. Magyarországon a megújuló energiák nem egyforma módon és egyenletesen állnak rendelkezésre, erre jó példa a szélenergia is. Hazánk területén, a Fejér megyei Kulcson, Budapesttől délre, 60 km-re épült fel az első áramszolgáltatói hálózatba integrált szélerőmű 2001-ben, amely napjainkban is termel elektromos áramot (600 kW névleges teljesítmény). Nekünk sem kellett több, hogy egy napsütéses, de szeles februári napon felkerekedjünk, és megnézzük az erőművet, amely Békéscsaba „szomszédságában” található (mindössze 220 km-re). A pár órás buszút után a 65 méter magas acélmonstrum tövében találtuk magunkat, ahol az erőmű megálmodója és tulajdonosa, Stelczer Balázs várt minket. A Duna meredek, löszös magaspartján 166 méteres tengerszint feletti magasságban lévő szélenergetikai berendezésnél az erős szélben beláttuk, hogy nem véletlenül helyezték ide azt annak idején, természetesen gondos tervezési fázist követett. A buszból kiszállva félelmetes suhogó hang fogadott minket, hiszen az erőmű 3 darab hatalmas, egyenként 22 m hosszúságú szárnylapátja mintegy „hasította a levegőt”. Az erőmű-látogatást kb. egy órás szakmai előadás meghallgatásával kezdtük a torony alatti fogadóépületben, majd az épület elől (és egy kilátóból) a szép tájat vettük szemügyre. A tiszta időben a Budai-hegység vonulatai a fővárossal, a Duna „kék szalagja”, valamint a dunaújvárosi „vasmű” pöfögő kéményei is kivehetők voltak, a százhalombattai MOL Dunai Finomítóval egyetemben. A táj alapos szemrevételezése után a vendéglátónk a kulcsi erőmű kulcsával kitárta a hatalmas torony bejáratát, amelybe mi is bebocsátást nyerhettünk. A szélerőmű gépészeti berendezéseinek tanulmányozása után egy kötetlen szakmai beszélgetés zárta a szakmai kirándulásunkat. Többek között itt tudhattuk meg, hogy a kulcsi szélerőmű kb. 1200 MWh energiát termel évente. Az elköszönés után örömmel konstatáltuk, hogy kevés ember mondhatja el magáról Magyarországon, hogy járt egy működő szélerőmű belsejében. Magyarország területén több mint 100 darab szélenergetikai berendezés üzemel, amelyek közül a legtöbb a legszelesebb Nyugat-Dunántúlon, a Bakony és a Kisalföld térségében. Ennek ellenére nem mondhatjuk azt el, hogy a szélenergia szerepe jelentős lenne hazánkban, hiszen 2011 óta egy berendezés sem épült már fel. Napjainkban úgy néz ki, hogy talán a napenergia lesz az a megújuló energetikai megoldás, amely komolyabb fejlődési pályára léphet. Veres Zsolt geológus
SZEGYÁS egészségügyisek munkája a Méhnyakrák Megelőzési Hét programjában!

SZEGYÁS egészségügyisek munkája a Méhnyakrák Megelőzési Hét programjában!

2019.02.08
Kellemes kötelezettségünknek teszünk eleget azzal, hogy két egészségügyi szakgmináziumi diákunk lelkiismeretes és segítő részvétele elismeréseként a Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Kollégium igazgatójának, Tálas Csabának írt köszönő levelet változatlanul tesszük közzé az alábbiak szerint: „Tisztelt Igazgató Úr! A Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Védőnői Szolgálata a Mályvavirág Alapítvány felhívására csatlakozott a XIII. Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez (EMMH). Az országos rendezvény sorozat részeként Békés megyében is programokat szervezett a lakosság figyelmének felkeltése a szűrések és a védőoltások népszerűsítése céljából. 2019. január 24.-én Békéscsabán, a Csaba Center aulájában megtartott figyelem felkeltő lakossági program sikeres megvalósításában az Ön két diákja is aktívan részt vett kortárs segítőként: Vass Fanni és Csizmadia Sándor (11.e) A szervezők nevében köszönöm a diákok aktív részvételét és az Ön által vezetett intézmény támogatását egy népegészségügyi szempontból jelentős program sok színű megvalósításában Békéscsaba, 2019. január 29. Tisztelettel: Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő” Ezúton is gratulálunk az elismeréshez diákjainknak, akikre méltán lehetünk büszkék!
INGYENES Angol és Német nyelvi kezdő és középhaladó tanfolyam

INGYENES Angol és Német nyelvi kezdő és középhaladó tanfolyam

2019.02.08
Érdeklődni: nyelvikepzes@bszc.hu
Élményszínházi előadás a Széchenyiben

Élményszínházi előadás a Széchenyiben

2019.02.07
A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2018-ban lett a Budapesti Gazdasági Egyetem bázisintézménye. A program során decemberben a diákok a „Cinema Science Café” keretében az Európai Unióról néztek filmeket és beszélgetettek az egyetem tanáraival. Januárban a „Közérzet játék” című élményszínházi előadást láthatták a Bartók Kamaraszínház tagjainak előadásában.
A Szent-Györgyi tanára ifj. Gregor László aranyérmes a MASZ fedett pályás versenyén

A Szent-Györgyi tanára ifj. Gregor László aranyérmes a MASZ fedett pályás versenyén

2019.02.07
Február első hétvégéjén ismét benépesült a budapesti BOK csarnok. Sokan neveztek Magyarország Fedett pályás Serdülő Atlétikai Bajnokságára és a MASZ nyílt versenyére egyaránt.3000 méteren békéscsabai győzelem és ezüstérem született. Gregor László évek óta kibérli az első helyet, ami az erős mezőnyben egyáltalán nem könnyű, de Laci munka és tanulás mellett is példát mutat ezzel a fiataloknak. A nők mezőnyében Pap Csilla versenyzőnket dicséret illeti, egyéni csúccsal ért a negyedik helyre. Mihály Réka futamgyőztesként zárva a versenyt, hatodik helyen végzett. MASZ Fedett pályás verseny 1. Gregor László 3000 m 8:24,19 4. Pap Csilla 3000m 10:09,06 6. Mihály Réka 800 m 2:20,72 Gratulálunk Gregor László Tanár Úrnak, Pap Csilla Tanárnőnek és volt tanítványunknak, Mihály Rékának, további sikereket kívánunk Nekik.
Az Év Sportolója lett a Szent-Györgyi tanulója.

Az Év Sportolója lett a Szent-Györgyi tanulója.

2019.02.07
Iskolánk 14.c osztályos tanulója Farkas Krisztina Békés megyében az ÉV SPORTOLÓJA különdíjas elismerésben részesült. Gratulálunk az eddigi szép teljesítményhez, és a további versenyekhez sok sikert és kitartást kívánunk!
Vízműseink Baján

Vízműseink Baján

2019.02.01
2019. január 17-én az Alföldvíz Zrt. jóvoltából öt diák és jómagam egy tanulmányi kiránduláson vehettünk részt, ahol az NKE Víztudományi Karára látogattunk el, Bajára. Már a városba érkezéskor megláthattuk a bajai halászléhez kötődő hatalmas bográcsot, így tudtuk, jó helyen vagyunk. Az egyetemen, Dr. Bíró Tibor dékán úr köszöntője után, végignézhettük a felsorakozott kiállítókat, akik az ország összes megyéjéből jelen voltak. Egy kellemes ebéd elfogyasztása után körbevezettek minket az egyetem területén, megnézhettük a hatalmas könyvtárat és a vízügyi laboratóriumot, ahol minden tanult dolgot/vizsgálatot apró modelleken be tudnak mutatni. A programok után elbuszoztunk a Dunához, megnéztük a Türr István emlékművet, ahol is - a kilátóba felmenve -csodálatos látkép tárult elénk. Biztos vagyok benne, hogy tanulóinkat elkápráztatta Baja és az egyetem miliője, így tanulmányaikat többen itt fogják folytatni.Mezei Rita
Keményes diákok versenyeztek a Barátod az internet pályázatban

Keményes diákok versenyeztek a Barátod az internet pályázatban

2019.02.01
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke ebben a tanévben is meghirdette a Barátod az internet – hogyan segít, hogy művelt is legyél? című pályázatát. Mivel 2018 a kulturális örökség európai éve volt, így ennek a témakörnek a jegyében történt meg az egész Kárpát-medencére szóló kreatív műveltségi verseny kiírása. A szervezők megfogalmazása szerint a verseny célja, a kulturális örökség megismerése, megőrzése és ápolása; valamint hogy a verseny résztvevőinek digitális írásbeli készségei úgy fejlődjenek, hogy egyben műveltségük is növekedjen. Céluk mindezzel annak bizonyítása, hogy a klasszikus, tudásközpontú műveltség és a modern technológia nem kizárja, hanem erősítheti egymást. Az előző tanévben elért kiemelkedő eredményeink is hozzájárultak ahhoz, hogy idén a tanulók nagy számban vállalkoztak a megmérettetésre. A 11. és 12. évfolyam számára meghirdetett verseny első fordulóján iskolánk négy osztályából (11.b, 11.c., 12.b, 12.c) 37 tanuló vett részt. A diákoknak az informatika eszközeivel olyan műveltségi, a kulturális örökséggel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek az internetes keresés során gondolkodásra késztették őket, és gyarapították tudásukat. Az első forduló kihívásának leküzdése után a tanulók nagy izgalommal várják az eredményeket. Ollárné Tatár Mária felkészítő tanár
Szent-Györgyis közszolgálati ügyintézők látogatása a Budapest Bankban!

Szent-Györgyis közszolgálati ügyintézők látogatása a Budapest Bankban!

2019.01.31
2019.01.22-én osztályunk lehetőséget kapott arra, hogy betekintést nyerjen a Békéscsabai Budapest Bank Bankműveleti Központjába. A két órás program során megismerhettük a bank különböző osztályait, csoportjait, az ott dolgozók munkakörülményeit. A látogatás során, játékos vetélkedőkőn vehettünk részt, amelyek kitűnő hangulatban teltek. A bemutató teljesen interaktív volt, egy applikáción keresztül több csoportban mérhettük össze a bankról szerzett új ismereteinket. Köszönjük ezt a hasznos, eseménydús délelőttöt Budapest Bank!
Alapítványi bál a Vásárhelyiben - 2019

Alapítványi bál a Vásárhelyiben - 2019

2019.01.31
Szeretettel meghívjuk Önöket a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Alapítvány báljára. A 2019. február 23-án megrendezésre kerülő alapítványi bálra a belépőjegyek megvásárolhatók január 22-től február 15-ig iskolánk gazdasági irodájában. A belépőjegyek ára: 5000 Ft. Támogató jegyek vásárlásával is hozzájárulhat az alapítványi bál bevételéhez. A támogató jegyek a rendezvény napjáig vásárolhatók meg, 1000, 2000 és 4500 Ft-os címletekben. Támogatását előre is köszönjük!
Rendészeti tájékoztató a Szent-Györgyiben

Rendészeti tájékoztató a Szent-Györgyiben

2019.01.31
Végzős rendészeti osztályainkban előadást tartott a  Szegedi Rendészeti Szakgimnázium két hallgatója, akik korábban szintén rendészeti képzésünkben érettségiztek. Filmvetítéssel színesített tájékoztatójukban beszámoltak arról, hogy milyen kötelezettségek és milyen lehetőségek várják a tiszthelyettes képzést választókat a szegedi képzési helyen.
Széchenyis diákok az országos Marketing Verseny döntőjén 3. helyezést értek el

Széchenyis diákok az országos Marketing Verseny döntőjén 3. helyezést értek el

2019.01.29
A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákjai a 3. helyen végeztek a X. Keleti Károly Országos Levelező Közgazdaságtan és Marketing Verseny döntőjén. A csapat tagjai: Kasnyik Kinga (12.F). Zsilka Zsanett (12.F) és Varjú Dániel (12.F) Felkészítő tanár: Aradszky Ilona
Szegyás éremeső a diákolimpián

Szegyás éremeső a diákolimpián

2019.01.29
2019.01.24-én rendezték meg a torna megyei diákolimpiát. Az V.-VI. korcsoportban a Szegya két csapattal képviselte iskolánkat. Bravúros érem gyűjtés született. A megyei diákolimpia egyéni bajnoka címet Kindli Kitti szerezte meg, míg a 6. helyen Romvári Flóra végzett. Mindketten iskolánk nyomdász tanulói. Az egyéni képen: 1. hely: Kindli Kitti, 28.85p Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma 6. hely: Romvári Flóra, 27.9p Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma Csapat: 2. hely: Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma, "A" 112.1p 3. hely: Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma, "B"  98.25p A csapatképen balról a 2. helyezett csapat tagjai: Szerb Szidónia, Romvári Flóra, Szigeti Laura, Zelenák Tícia, Kindli Kitti, Döme Eszter, Zsilinszki Tünde testnevelő. A 3. helyezett csapat tagjai: Kondacs Réka, Oravecz Csenge, Pongrácz Lili, Szendrődi Bianka. Gratulálok a csapatoknak. További sikeres felkészülést a területi versenyre! Zsilinszki Tünde edző
Fordítási verseny a Szent-Györgyiben

Fordítási verseny a Szent-Györgyiben

2019.01.25
Az idei évben 10. alkalommal rendeztük meg az iskolai idegen nyelvi fordítási versenyt. 50 diák vett részt a versenyen, ahol a diákoknak egy szépirodalmi szöveget kellett idegen nyelvről magyarra fordítaniuk.  Az alábbi eredmények születtek: Angol nyelv 9. évfolyam 1..helyezett:Hajdu Emese 9/E 2.helyezett:Kovács Réka 9/B 3. helyezett: Sztricskó Janka 9/B   Angol nyelv 10. évfolyam 1.helyezett:Szendi Gábor 10/B 2. helyezett:Marik Mónika 10/B 3 .helyezett:Szabó Máté 10/B    Angol nyelv 11. évfolyam 1. helyezett: Gombkötő Zsanett 11/F 2. helyezett: Gyöngyösi Éva 11/G 3. helyezett: Uhrin Kata 11/F    Angol nyelv 12. évfolyam 1. helyezett: Lantos Liliána 12/F 2. helyezett: Biacsi Dóra 12/F   Német nyelv 1. helyezett: Sándor Martin 12/E 2. helyezett: Tóth Klaudia 10/E 3. helyezett: Kocmar Kitti 9/E Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! A legjobb eredményt elérők könyvjutalomban részesülnek.
A Vízmű a legjobb szakgimnáziumok között!!!

A Vízmű a legjobb szakgimnáziumok között!!!

2019.01.25
A Nők Lapja magazinban jelent meg a napokban az az írás, amelyben Lannert Judit oktatáskutató azt fejtegette, hogy mitől jó egy iskola a 21. században. Az iskolaválasztó mellékletben kitért a munkaerőpiaci viszonyokra, a tanulói készségekre és a fejlődés feltételeire. Cikkében rámutat arra, hogy az iskolaválasztás előtt álló diákoknak, valamint szüleiknek az érettségire és kompetenciamérési eredmények matematikára, szövegértésre szorítkozó abszolút értékeit felhasználó listák mellett érdemes olyanokat is böngészniük, ahol nem a teljesítmény szintje, hanem a fejlődés mértéke a releváns. Az ilyen komplex rangsorokban az iskolai klímát közvetetten mutató adatokat is figyelembe vették (pl. a lemorzsolódási, hiányzási, évismétlési számokat). A statisztika azt mutatja, hogy ezekben az iskolákban, köztük a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiumában, ahol szintén jelentős a fejlődési potenciál, az egyéni tehetséggondozás mellett az érzelmi és közösségi nevelésre is nagy a hangsúlyt fektetnek. Az elemzés szerint iskolánk a szakgimnáziumok között a 3. helyen végzett a győri és a budapesti szakgimnáziumok után, amire külön büszkék vagyunk. A „legmagasabb eredmények” kategóriában a győri, a váci és a budapesti szakgimnáziumokat követően iskolánk a negyedik helyen végzett. Öröm látni, hogy a mindennapi befektetett energia - a közösségünkért, a tanulók oktatásáért, érzelmi, értelmi és szociális fejlődéséért - számokban, rangsorban is kifejeződik. Köszönjük mindenkinek a támogatást; a szülőknek a bizalmat, a diákoknak a kemény munkát és kollégáinknak az összetartást, lelkiismeretességet. Forrás: Nők Lapja 2019/4. száma (2019. január 23.) (https://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2019/01/23/igy-keszultek-a-nok-lapja-2019-es-iskolavalaszto-mellekletenek-rangsorai/)
A Vízműben is vannak jó matekosok…

A Vízműben is vannak jó matekosok…

2019.01.24
… akik értik is és szeretik is a matematikát, és kellően bátrak ahhoz, hogy tudásukat meg is mérettessék. Négy lelkes és bátor tizedikes (Csicsely Szabolcs 10. B, Jámbor Sándor 10. E, Pepó Dániel 10. B és Szakmári Szilárd 10. B) egy őszi napon elhatározta, hogy egy csapattá összeállva szerencsét próbálnak és beneveznek a 2018/19-es Bolyai Matematika Csapatversenybe. A verseny körzeti fordulójára január 11-én került sor a Dunától keletre eső „Hunnia” régióban. A szakgimnáziumok és szakközépiskolák kategóriában 32 csapat indult, melyen fiaink az előkelő 8. helyen végeztek. Bár a körzeti fordulóból a továbbjutás csak az első helyezettnek lehetséges, és hőseink tárgyjutalomban sem részesültek; mégis elégedettség, jóleső érzés töltötte el a fiúkat, s e cikk íróját is. Mindenféle érdekes, mondhatni trükkös feladattal találkoztak, amely kihívás volt a javából. Együtt „agyaltak”, „ötleteltek”, így a verseny össze is kovácsolta őket. Utólag pedig a feladatsor megoldókulcsából extra ismeretekhez jutottak.Mindenképpen dicséret illeti a fiúkat, akikre méltán büszkék lehetünk. A „JÓK” versenyében a „MÉGJOBBAK” között végeztek. A kérdésemre pedig, hogy lesz-e folytatás jövőre, a válasz egy egybehangzó „Mért is ne?” volt. Hajrá, csak így tovább!Endrődi Mónika
Mintázás gyakorlat a Szent-Györgyiben

Mintázás gyakorlat a Szent-Györgyiben

2019.01.24
Nemrégiben a 9.-es, grafikus szakon tanuló diákok megismerkedhettek az agyagból való mintázásban rejlő lehetőségekkel. Mivel korábban már rajzoltak faleveleket, a téma nem volt ismeretlen, a feladat viszont más fajta gondolkodásmódot követelt meg tőlük. A rajzzal ellentétben nem a vonalakra, és a tónusértékekre, hanem a forma plasztikus elemzésére kellett nagy hangsúlyt fordítaniuk.
Néptánc a Keményben A magyar kultúra napján

Néptánc a Keményben A magyar kultúra napján

2019.01.24
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Bartók Béla) A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy ezen a napon fejezte be és tisztázta le a Himnuszt Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc. A kultúra fogalmába beletartoznak azok értéke, amelyeket az emberi társadalom eddigi élete során létrehozott. A magyar kultúra egészébe beletartoznak mindazok az értékek, amiket a magyarság teremtett határokon innen és túl. Ez a nap lehetőséget ad arra, hogy a megemlékezés mellett, odafigyeljünk hagyományainkra és a saját értékeinkké tegyük azokat. Szellemi és tárgyi értékeink bemutatása közül mi a tánc, a zene szeletét választottuk, az ehhez kapcsolódó néprajzi emlékeinkkel. A nap megszervezését Ádám Szilvia tanárnő osztályával a 9.B-vel vállalta. A néprajzi kiállítás különleges darabja Gyurisné Fehér Mária tanárnő édesanyja által kézzel hímzett kalocsai blúz, amiből mindössze kettő van a világon, egy varsányi fiú viselet, pásztorbot, betyármellény. A nap folyamán többször felcsendült a táncra hívó népzene. Először 9.25-kor a folyosón flashmobként táncra perdültek a népviseletbe öltözött párok, majd a tánc végeztével a tornaterembe invitálták az érdeklődőket. A következő program viseletbemutató volt, aminek keretében több tájegység ruháit ismerhették meg a jelenlévő diákok és tanárok, amit a kivetített térképen földrajzilag is elhelyezhettek. A néptáncosok és tanáraink bemutattak többek között mezőségi, szilágysági, moldvai, viseletet. A bemutatónak különleges színfoltja volt, hogy Mihályfiné Laczkó Mónika tanárnő saját élő varsányi viseletét mutatta be, majd énekelt szülőföldje népdalaiból. Emellett viselet kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. A kísérő programok részeként a táncbemutatókat moldvai tánctanítás követte. Köszönet szeretnénk mondani néptáncos diákjaink saját tánccsoportjainak, kiemelten a gyomai Körösmenti Néptánc Együttesnek, Ádám Tündének és a Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának akik népviseletekkel segítették a rendezvény sikerét. „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül” Kodály Zoltán
A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjébe bejutott a Széchenyi csapata

A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjébe bejutott a Széchenyi csapata

2019.01.24
A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákjai 28 csapattal vettek részt (több mint 100 tanulóval) a Bolyai Matematika Csapatversenyen. A három régióból csak az első helyezett csapat juthat tovább az országos döntőbe. Az eredmények alapján, országos szinten, a legtöbb pontot elérő csapat tagjai: Molnár István (12.D), Varjú Dániel (12.F), Szabó Imre (12.D), Melis Nándor (12.D). Felkészítő tanár: Schédl Ilona.
Szalagavató ünnepség a Széchenyiben

Szalagavató ünnepség a Széchenyiben

2019.01.24
A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2019. január 12-én rendezte meg a Szalagavató ünnepségét a Városi Sportcsarnokban. A szalagavatón jelen volt Mucsi Balázs a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint a tagintézmények vezetői. Paláncz György igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Szeretettel és nyitottsággal közeledjetek ahhoz az új világhoz, amely életetek színtere lesz. Fontos a gyermekkor, mert ebben építhettétek a jövőtöket, de fontosabb a felnőttkor, mert ebben fogtok kiteljesedni, életeteknek és hivatásotoknak értelmet adni.” A diákok részéről Gyebnár Dániel 11.F osztályos tanuló mondott ünnepi beszédet. A beszédek után került sor a szalagtűzésre, majd ezt követően a keringő, illetve az osztálytáncokra. Az osztálytáncok és a keringők között 3 műsorszámot láthatott a közönség. Az első produkcióban a Fit-Dance Sportegyesület szerepelt. Többek között hip-hop gyakorlatot is bemutattak, amellyel már több országos versenyen is aranyérmet szereztek. A csoportos gyakorlattal országos bajnoki 1. helyezést érték el, a világbajnokságon a középdöntőig jutottak. Az intézmény diákjai közül Ágoston Diána (12.D), Nagy Emese Sára és Sióréti Sára (11.F), Varga Ákos (10. E) táncolt a műsorban. Felkészítő tanáraik: Kerekes Judit, Molnár Sándor és Hartmann Gábor. A 2. műsorszámban „Glória Auróra” címmel a 2018-as Békés Megyei Príma Díj nyerteseit, a Békéscsabai Mariann Balettiskola növendékeit láthatták a vendégek. Felkészítő tanáruk: Vargáné Szokol Mariann balettmester és koreográfus. Előadták: Berényi Anna, Berényi Luca, Brhlik Anna, Szabó Dorka, Bücs Veronika, Kis Laura, Boros Lili, Kiss Lili, Sprőber Lili, Vozár Petra és Vozár Réka. A bécsi keringő után az osztálytáncokat mutatták be a végzős osztályok. A keringők koreográfiáját az osztályoknak Korponai Attila tanította be. 12.A és a 12. B osztály koreográfiáját Baukó Boglárka és Baranya Viktória tanította be, a 12.D osztályt Ágoston Diána. Ezt követően a Hétpróbás Néptánciskola növendékei Kalotaszegi és Mérai táncokat mutattak be (Alt Borbála, Alt Sára, Ancsin Anna, Gál Bernadett, Paulik Gréta, Szarvas Laura, Bacsjánszki Viktor, Balogh Boldizsár, Balogh László, Kiszely Lőrinc, Mázor Emil és Pribék Dávid). Felkészítő tanárok: Mlinár Zsuzsanna és Mlinár Péter. A zárókeringő előtt a Nyíri Lajos Tánc Sport Egyesület társastánc bemutatója következett: Szőke Balázs és Molnár Boglárka több éve, Kraszkó Tamás és Kraszkó Zsanett 2014 óta táncolnak együtt. A zárókeringő után a végzősök meglepetés produkciójával zárult a szalagavató műsor.
Ünnepélyes keretek között lezajlott a 2018/2019-es tanév szalagavató ünnepsége a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Ünnepélyes keretek között lezajlott a 2018/2019-es tanév szalagavató ünnepsége a Csabagyöngye Kulturális Központban.

2019.01.24
Idén is a végzősők egyik mérföldkövének számít a szalagavató ünnepség. Idén is - a hagyományainknak megfelelően - ünnepélyes keretek között zajlott a Csabagyöngye Kulturális Központban. A meghívott vendégek a "végjátékot" láthatták, de mi tudjuk, hogy egy-egy tánclépés mögött mennyi gyakorlás és energia volt befektetve. (Ők pedig nálunk is jobban tudják) Az est keringővel kezdődött, jó volt látni, ahogy a fiatalok együtt mozogtak, - bár izgultak - élvezték a táncot. Megannyiszor hallottuk a felkészítési délutánokon Dóczi Zita tanárnő "Egy-két-há...Egy-két-há..." számolását, úgy látszik nem volt elvesztegetett idő. A nyitó tánc után következett az osztályok szalagtűzése, ahol is a végzős tanulóinkra osztályfőnökeik tűzték fel a Nemes-GSZI kék szalagját. A 12.A osztály számára Dóczi Zita, a 12.B osztály számára Gajda Judit, végül a 12.C osztály számára Drotár János. Egy rövid szünet után következtek az osztályok által készített műsorok. Idén mindhárom osztályműsor kiválóra sikeredett, a kedves vendégek is elégedetten mehettek haza, büszkén ismerőseikre, rokonaikra, családtagjaikra. A műsorban a 12.A hupikék törpikékjei és a Béla-Team-je a 12.B életszerű híradója a 12.C tornászai és fura színű öltönyösei vicces - és nekünk ismerős, életszerű - pillanatai derűs perceket okoztak a közönség részére. Köszönjük a szervezőknek a háttérmunkát, de elsősorban a végzősöknek a színvonalas szalagavató műsort, mert - valljuk be - ezen az estén Ők voltak a főszereplők. Az eseményről készült képek (ezeket köszönjük Lévai János Szabolcsnak) elérhetőek facebook oldalunkon ITT.
Finnországban kezdte meg gyakorlatát négy Trefortos diák

Finnországban kezdte meg gyakorlatát négy Trefortos diák

2019.01.24
A Trefort közlekedési szakmacsoportos tanulói utaztak 2019. január 20-án a finnországi Kokemäki városába Erasmus + mobilitási gyakorlatra. Bai Szilárd, Balogh Alfréd, Benkó Patrik, és Tokovics József már régóta érdeklődtek az iskolánk által nyújtott külföldi mobilitási lehetőségek iránt. A program meghirdetése után elküldték motivációs leveleiket. Ezt követően szaktanáraik véleménye, és az Trefort Erasmus koordinátorai által szervezett angol nyelvi meghallgatása alapján kerültek kiválasztásra a kiutazó csoportba. Tanulóink a SATAEDU iskola autószerelő tanműhelyében 1 hónapos autószerelő, illetve autóelektronikai műszerész gyakorlaton vesznek részt Rami Kantola finn szaktanár irányítása mellett. Szigeti Sándor kollégánk kísérőtanárként utazott a csoporttal. Feladata a csoport beilleszkedésének segítése, és tanulók tartalmas, érdekes szabadidős programjainak megszervezése. A finnországi gyakorlat 2019. február 17-én ér véget, amikor a csoport hazarepül Budapestre, majd iskolai kisbusszal továbbutazik Békéscsabára.
Tanulmányi kirándulás az Alföldvíz Zrt. diszpécserközpontjában

Tanulmányi kirándulás az Alföldvíz Zrt. diszpécserközpontjában

2019.01.17
Az egyik reggeli óránkon egyszer csak így szólt Hankó András tanár úr: „El szeretnélek vinni titeket az Alföldvíz Zrt. diszpécserközpontjába!” A figyelmünket egyből felkeltette a lehetőség, és egyöntetűen elfogadtuk a felajánlást. A tanulmányi kirándulásra 2018. október 5-én, péntek reggel került sor. Miután megérkeztünk a központba, egyenesen az egyik irodába vezetettek minket. A szoba falára helyezett LED panelen, az Alföldvíz Zrt. hatáskörébe tartozó összes város, község és tanya neve fel van tüntetve, ahol a cég vízszolgáltatással látja el az embereket nap mint nap. A panelen a város és községnevek mellett fel van tüntetve egy-egy kis víztorony-ikon is, amely az aktuális vízállást mutatja. Ha valamilyen meghibásodás történik, a rendszer egyből jelez az irodában dolgozó embereknek, akik értesítik a karbantartókat. A következő állomásunk a szivattyúház volt. Itt 4 nagyobb szivattyút láthattunk, amely képes elszállítani a megye 4 különböző pontjára az ivóvizet. Harmadik megállónk egy kisebb épület volt a telephelyen belül, ahol a vízmérő órákkal foglalkoznak. Itt szerelik össze darabról darabra ezeket, amelyeket később alapos teszteknek vetnek alá és hitelesítenek. Az egyik ilyen teszt során 20 vízmérő órát kötnek be a rendszerbe, melyeket nyomáspróbának vetnek alá. A nyomáspróba során derül ki, hogy megfelelően működik-e az óra.Tanár úr a kirándulás alatt folyamatosan mesélt nekünk érdekes történeteket, melyeket figyelemmel hallgattunk, majd jót derültünk rajtuk. Köszönjük neki ezt a felejthetetlen élményt! Vízügyi technikusok
ERASMUS + vízműs magasépítő diákok részvételével

ERASMUS + vízműs magasépítő diákok részvételével

2019.01.16
A tavalyi naptári év elején pályázott iskolánk a Tempus Közalapítvány által meghirdetett ERASMUS + lehetőségre, amelynek keretén belül három-három (2019-2020) diák bővítheti szakmai ismereteit Finnországban. Májusban megkaptuk a visszajelzést, miszerint iskolánk is a nyertes pályázók között van. Így diákjaink először 2019. március végén tölthetnek el egy hónapot a Sataedu oktatási intézményben Laczó Szabolcs tanár úr kíséretével. A projekt teljes időtartama 21 hónap, melynek első lépésében a magasépítő szakos diákoknak meg kellett győzniük a háromfős bizottságot, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a szakjukat illetően, illetve magas szintű nyelvtudásukkal rátermettek a feladatra. Első körben egy motivációs levéllel kellett bizonyítaniuk az alkalmasságukat a bizottság előtt, amely 10 fő meghallgatása után (a vezetőséggel egyeztetve) választotta ki a három legmegfelelőbb diákot. Idén Viczián Norbert 13. B, Fabisz Dorina 11. B, és Gerzsenyi Richárd 11. D osztályos tanuló képviselheti iskolánkat, akik angol szaknyelvi, kulturális, szakmai és lélektani felkészítést is kapnak a kiutazásukig. Gratulálunk és kívánjuk, hogy az 1 hónap alatt minél több ismeretet, tapasztalatot és élményt szerezzenek tanulóink!
Érzékenyítő tréning Kemény Gitárklubosoknak VOKE pályázatból

Érzékenyítő tréning Kemény Gitárklubosoknak VOKE pályázatból

2019.01.16
Az új évben is sok program vár a keményesekre, így a Kemény Gitárklubosokra is. A próbák mellett igen sokfelé vállalnak fellépéseket is. A helyszínek sokfélesége: iskola, óvoda, idősek otthona, gyermekotthon, és a hallgatóság összetétele is: gyerekek, idősek, sérültek és egészségesek, megköveteli a rugalmasságot, alkalmazkodást, toleranciát. Ebben nyújt segítséget a békéscsabai VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára EFOP-3.3.2-16-2016-00038 „JÓT, S JÓL!” pályázata. A 2018. április 1-jétől induló projektben az intézmény összesen 18 hónap alatt segíti a résztvevő fiatalok ismeret- és tudásgyarapítását, a legkülönbözőbb nem formális tanulási alkalmakkal, melyek jelentős szerepet játszanak a gyermekek személyiségfejlődésében és képességeik kibontakoztatásában, innovatív gondolkodásmódjuk kialakításában: felszínre hozzák a gyermekekben rejlő kreativitást, növelik önbizalmukat, kapcsolatteremtő, önkifejező, problémamegoldó és konfliktuskezelő képességüket, aktivitásukat és erősítik motiváltságukat. A program része a 2019. január 14-16. között tartó, napi többórás érzékenyítő tréning, melyet Ujvári Gábor drámapedagógus tart a 15 főből álló csoportnak, akik jórészt a Kemény Gitárklub tagjai. Hat témakört érintenek: Társadalom, közösség; Egyenlő bánásmód; Önkéntesség; Barátság és párkapcsolatok; Etikett, protokoll, viselkedéskultúra; Önértékelés, egyéni hatáskeltés. A projekt hozzájárul a területi egyenlőtlenségek és a szociokulturális hátrányok csökkentéséhez, mely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015
Békéscsaba Center of Vocational Training
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314
felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001278/2015